kapubanner for mobile

Göncz: európai roma stratégia kell

"Nyugat-Európában ugyanúgy meg kell teremteni az emberhez méltó életkörülményeket a romák számára, mint a kontinens keleti felén, még akkor is, ha másik EU-tagállamból érkeztek." - nyilatkozta Göncz Kinga szocialista képviselő.

Az Európa szerte nagy port fölvert tavaly nyári franciaországi kitoloncolásokat követően azért látogattak szocialista EP-képviselők Párizs környékére, hogy megismerkedjenek azokkal az ellenpéldákkal, amelyek alternatívát jelentenek a külföldi romák lakta bádogvárosokhoz képest.


A küldöttség több olyan baloldali vezetésű települést keresett föl, amelynek elöljárói szívükön viselik a területükön élő minden ember sorsát, igyekeznek segíteni a romák beilleszkedését, és az ott tartózkodásuk legalizálását. A küldöttség által fölkeresett két helységben, Aubervilliers-ben és Saint-Denis-ben a családoknak normális lakáskörülményeket biztosítanak, a gyerekeknek tanulási lehetőséget, a felnőtteknek lehetőség szerint munkát, de mindenekelőtt a legális tartózkodáshoz szükséges papírokat.

"Látogatásunk legfőbb tanulsága, hogy a roma ügy nem csak a mi régiónk problémája. Nyugat-Európában ugyanúgy meg kell teremteni az emberhez méltó életkörülményeket a letelepedni szándékozó romák számára, mint a kontinens keleti felén" - mondta Göncz Kinga. "Szerencsére mindenütt vannak helyi hatóságok, amelyek tenni próbálnak az emberhez méltatlan körülmények ellen. A megismert franciaországi projektek sikeres, modellként követendő példák, amelyek azt is bizonyítják, hogy mekkora szükség van a romák társadalmi befogadását célzó európai stratégiára. Ezek a kezdeményezések ugyanazokba az akadályokba ütköznek, mint a hasonló magyarországiak, vagy más tagállambéliek: a szükséges EU-támogatás lassan és késve érkezik, rövid időtartamra szól, nehezen alkalmazható a helyi körülményekhez. Ha sikerül keresztülvinni az elképzeléseinket, és elfogadtatni a roma stratégiát az Európai Parlamentben, majd a tagállamok képviselőiből álló Tanácsban, ezen a téren is kedvező változásokat érhetünk el" - hangsúlyozta Göncz Kinga.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek