Görögország nem mer a nyugdíjpénzekhez nyúlni, és a 14. havi bér is marad
A legutolsó utáni határidőre sem voltak képesek összehozni teljes megállapodást a második görög segélycsomagról a görög pártvezérek: 300 millió eurót kéne lefaragni a nyugdíjkiadásokból, amit egyik politikai erő sem mer bevállalni - írja a Napi Gazdaság.
A tegnapi tárgyalásokról kiszivárgott hírek alapján a BBC felsorolja, miben jutottak egyezségre a felek. A minimálbért 22 százalékkal, 751 euróról 600 euróra csökkentik. (Megjegyzendő, hogy a Görögországhoz hasonlóan EU-IMF segítségben részesülő Portugáliában például 566 euró a minimálbér.) Elbocsátanak 15 ezer embert 2012 végéig a közszolgálatból - tavaly 30 ezres leépítésbe ment bele a kormány, de ehelyett rendelkezési állományba helyezte az embereket, ami azt jelenti, hogy még hónapokig kapják fizetésüket, amíg az állam más munkát keres nekik a közszolgálatban. Vagy legalábbis úgy tesz, mintha tudna nekik másik állást ajánlani. A 13. és 14. havi fizetés, amelyet karácsony és húsvét táján szoktak kapni a magánszféra dolgozói, megmarad. A függőben hagyott nyugdíjügyben a kormány a kiegészítő nyugdíjak 15 százalékos lefaragását kezdeményezte.
Napi Gazdaság
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Egyre több jel utal arra, hogy megtorpant a munkaerőpiac Nyugat-Európában, különösen az iparban. Bár a foglalkoztatottság még magas, a háttérben... Teljes cikk
A PwC amerikai vezetése egyértelművé tette: a mesterséges intelligencia használata nem választás, hanem alapelvárás a dolgozók számára. Teljes cikk
A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) országaiban átlagosan 5 százalék volt a munkanélküliség januárban, megegyezett a... Teljes cikk
- Ennyi magyar kap havi 2 millió forintnál több nyugdíjat 2 hete
- Évente egy kabát, de közben beázik a ház – mi történik a magyar nyugdíjakkal? 3 hete
- Kiknek jár a nyugdíj előtti álláskeresési segély és mekkora az összege? 1 hónapja
- A szakértő szerint elkerülhetetlen a nyugdíjrendszer reformja 1 hónapja
- Mi az a valorizációs szorzó, ami kulcs a nyugdíjszámításnál? 1 hónapja
- „Az egészséges nagymama, nagypapa olyan, mint a lottóötös” – növelhetik-e az egészségügyi kiadások a GDP-t? 1 hónapja
- Mennyivel kap kevesebbet a magyar az osztrák nyugdíjasnál? Így értéktelenedett el a nyugdíj Magyarországon 1 hónapja
- Hogyan lehetne visszahozni a korkedvezményes nyugdíjakat? 1 hónapja
- Ekkora reálhozamot értek el az önkéntes nyugdíjpénztárak 2 hónapja
- Egy sornyi szakszervezet kéri a korkedvezményes nyugdíj visszaállítását 2 hónapja
- Egyre inkább nő a szakadék a bérek és a nyugdíjak között Magyarországon 2 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?