kapubanner for mobile

Gyerekcipőben jár az állami ügyfélszolgálat

Az elmúlt időszakban elsősorban a banki szféra, a telekommunikációs cégek és a közüzemi szolgáltatók dinamizálták az ügyfeleikkel való kapcsolattartást, ugyanakkor az egészségügy és az állami szféra egyes részeinek ügyfélkapcsolati szolgáltatásai még gyerekcipőben járnak.

"Az ügyfélszolgálati rendszerek aktivitása a gazdaság egyfajta barométere" - mondta Csordás Botond, az ügyfélszolgálati rendszereket működtető Tele-Scope ügyvezető igazgatója. "Pontosan érzékelhető, melyek azok az iparágak, amelyek a korábbi évekhez képest intenzívebb partnerkapcsolat építésbe kezdtek, és hol vannak azok a területek, ahol inkább az ügyfelek kérdéseinek és esetleges panaszainak kezelése dominál. A pénzügyi szférában, a telekommunikációs iparágban és a különböző fogyasztási cikkek területén a márkahűség fontossága felértékelődött, ehhez pedig egyre pontosabb és intenzívebb ügyfél-kapcsolattartásra van szükség" - áll a cég közleményében.

Elsősorban gazdaságossági okokból a cégek egyre inkább az speciálisan ügyfélszolgálatos cégekre bízzák az összetett, bonyolult folyamatokat, mivel ehhez jelentős technikai háttérre és jól képzett, több nyelven beszélő, megbízható és hosszú távon lojális munkatársakra van szükség.

Változatlanul vannak azonban olyan ágazatok, amelyek szinte egyáltalán nincsenek jelen az ügyfélszolgálatos cégek palettáján. Ide tartoznak például az állami egészségügyi intézmények, az állampolgárok kiszolgálását végző kormányzati és hatósági szervek és a nagy áruházláncok. "Ezek a szereplők jobbára házon belül oldják meg az ügyfelek telefonos és internetes kiszolgálását. Pedig ügyfélként sokan átélhették, hogy egy áruházlánc esetén milyen nehéz a megfelelő termékinformációt megkapni, vagy hogy egy kórház esetében hogyan is történik az időpont egyeztetés. Meggyőződésem, hogy előbb-utóbb ezen a téren is változás lesz és innen is új szereplőkkel is bővülni fog a megbízóink köre" - mondta Csordás Botond.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek