kapubanner for mobile

Gyógyszeripari inkubátorház épült Nagytarcsán

Gyógyszeripari inkubátorházat épített Nagytarcsán az EU Pharma Gyógyszerkereskedelmi Kft. európai uniós támogatással - közölte a cég ügyvezető igazgatója, Vámosi Béla csütörtökön az MTI-vel. Folyamatosan bővítik a dolgozók létszámát.

A nettó 1040 négyzetméter alapterületű gyógyszeripari inkubátorházban főként a forgalmazók, a generikus gyógyszerek előállításával, illetve a gyógyszer-törzskönyvezéssel foglalkozó cégek, valamint patikákat üzemeltető vállalkozások kapnak majd helyet. Szoros és állandó együttműködésüket kívánja könnyebbé és hatékonyabbá tenni a most elkészült inkubátorház.

Vámosi Béla tájékoztatása szerint a központ több mint 208 millió forintból épült meg, az uniós pályázaton elnyert összeg fele vissza nem térítendő támogatás.

Az igazgató közlése szerint az építkezés során nagy figyelmet fordítottak a környezetvédelemre, szélenergiát, LED fényforrásokat használnak, és a csapadékvizet is hasznosítják.

A 2004-ben alapított, főként gyógyszer-nagykereskedelemmel foglalkozó, magyar tulajdonú EU Pharma Kft. jelenleg 24 főt foglalkoztat, a létszám folyamatosan bővül.
  • 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Létszámbővítés Makón: új dolgozókat keres a Ball gyára

Bővíti munkavállalói létszámát a közelmúltban megvásárolt makói gyáregységében a fenntartható alumíniumcsomagolásokat világszerte gyártó... Teljes cikk

Változik a varázslat: tömeges leépítésre készül a Disney

Az új vezérigazgató érkezése után újabb költségcsökkentési hullám indul a Disney-nél: akár ezer dolgozótól is megválhat a médiavállalat,... Teljes cikk

Újra leáll a Lufthansa: hétfőn és kedden is sztrájkolnak a pilóták

A múlt héten már komoly fennakadásokat okozó sztrájkok után hétfőn és kedden is folytatódik a munkabeszüntetés a Lufthansa-csoportnál: ezúttal a... Teljes cikk