kapubanner for mobile

Hajléktalanoknak szereztek szakmát és munkát

Tatabányán tizenhat hajléktalannak sikerült szakmát szerezni, majd elhelyezkedni állványozó, hegesztő és szárazelem-építő szakmában a másfél évig tartó Lépésről lépésre programnak köszönhetően.

Százhúsz jelentkező közül választották ki a hetvenöt résztvevőt, akik közül végül tizenhat embert sikerült munkába állítani, ők jelenleg is dolgoznak, többek között ács-állványozó, hegesztő és szárazelem-építő szakmában - mondta a programot szervező Utcai Szociális Segítők Egyesülete (USZSE) elnöke. Lőrincz Norbert közölte, több nőt szerettek volna bevonni a kezdeményezésbe, de számukra nem találtak olyan szakmát, amely tartós munkahelyet biztosított volna.


Motivációs, kommunikációs tréninggel indultak



A programot motivációs és kommunikációs tréninggel kezdték, majd mentorok segítették a további munkát. A Lépésről lépésre program 36 millió forintból valósult meg, ehhez az USZSE 1,5 millió forintos önerőt biztosított, a támogatást uniós forrásból szerezték. Az egyesület június elejétől november végéig 24 önkéntest és szociális munkást képez ki arra, hogy ellátottjaikat visszavezessék a munkaerőpiacra, és a tervek szerint további 10 résztvevővel a Lépésről lépésre programot is folytatják. Az USZSE nyilvántartása szerint Tatabányán 593 ember számít utcai hajléktalannak, közülük 389-en tartanak folyamatos kapcsolatot az egyesülettel. Jelenleg a szervezet tíz embernek várostakarítási munkát ad, a minimálbért kissé meghaladó összegért.
  • 2026.11.19Dr. Berke Gyula - Nehéz munkavállalói helyzetek - figyelmeztetéstől a munkaviszony megszüntetéséig Hogyan kezelhetők jogszerűen a nehéz munkavállalói helyzetek, a teljesítményproblémáktól a kötelezettségszegésig? Előadásunk bemutatja a figyelmeztetés, a felmondás és a munkaviszony megszüntetésének legfontosabb szabályait, valamint a megfelelő dokumentáció szerepét.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.24A megtartás kulcsa 2026 – Vezetői konferencia Mitől lesz egy munkahely valóban megtartó? 6700 fős országos kutatás, vezetői kerekasztalok és jó gyakorlatok. Hallgasd meg azokat a vezetőket, akik a megtartást a gyakorlatban is sikeresen megvalósítják!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.03Dr. Sipka Péter - Mesterséges intelligencia a munkavégzésben - lehetőségek, korlátok és felelősség Hogyan használható biztonságosan és jogszerűen a mesterséges intelligencia a munkahelyen, különösen a HR-területen? Előadásunk bemutatja az AI-használat jogi és adatvédelmi korlátait, a felelősségi kérdéseket és a belső szabályozás legfontosabb szempontjait.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.09Dr. Kollár Gergő - Munkáltatói ellenőrzés és adatvédelem - e-mail, kamera, home office Meddig terjedhet a munkáltatói ellenőrzés, és hogyan védhető a munkavállalók magánszférája? Előadásunkon bemutatjuk az ellenőrzés legfontosabb jogi és adatvédelmi szabályait, gyakorlati példákkal.info button Részletek ticket button Jegyek