kapubanner for mobile

Hálapénz elfogadásáért emeltek vádat egy orvos ellen

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség vádat emelt egy férfi és két nő ellen vesztegetés miatt. Az orvos az ütemezett műtét időpontját a vádlottak által átadott 100.000 forint ellenében előbbre sorolta - írja az Ügyészség.

A vádirat szerint 2022. nyarán a férfi adjunktusként dolgozott egy miskolci kórházban. A nők hozzátartozók - anya és leánya -, a leány gyermekének orrmandula műtétre volt szüksége. Az anya kereste meg az orvost szakambulanciájának rendelőjében és annak érdekében, hogy az ütemezett műtétet hamarabb végezzék el, a kórház folyosóján 100.000 forintot adott át.

A műtét után az anya többször eredménytelenül kereste az orvost, így az anyját, azaz a gyermek nagyszülőjét további 100.000 forint átadásával bízta meg, amelyet az orvos ismételten elfogadott, így összesen 200.000 forintot vett át. Az eljárás során azt nem lehetett megállapítani, hogy a műtét előrehozatalára orvosilag indokolatlanul került volna sor.

Az egészségügyről szóló törvény rendelkezése szerint az egészségügyben dolgozó az egészségügyi szolgáltatás nyújtásáért semmilyen pénzbeli előnyt nem kérhet, illetve nem fogadhat el.

2022 évben a havi minimálbér bruttó 200.000 forint volt, így az elfogadható ajándéktárgy értéke, azaz a hálapénz 10.000 forintot nem haladhatott meg.

Az ügyészség a büntetlen előéletű vádlottak közül tárgyalás mellőzésével büntetővégzésben az orvossal és a műtött gyermek édesanyjával szemben pénzbüntetést, míg a nagyszülővel szemben próbára bocsátás intézkedést indítványozott.

  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek