Hangsúlyt kap a foglalkoztatáspolitika
Andor László szerint a gazdasági válság miatt hangsúlyos szerepet kell kapnia a foglalkoztatás- és szociálpolitikának az Európai Bizottságban (EB). A magyar uniós biztosjelölt erről az európai ügyek bizottságában tartott meghallgatásán beszélt szerdán.
A kormányfő által az EB tagjának jelölt Andor László - aki várhatóan a szociális ügyekért és a foglalkoztatáspolitikáért felel majd - úgy vélekedet, a gazdasági válság még nem ért véget, ezért a bizottságnak minél hamarabb el kell kezdenie munkáját, az uniós intézményeknek pedig napirendre kell tűzniük a válságkezeléssel összefüggő teendőket.
A leendő tárcájához kapcsolódó feladatok közül a biztosjelölt kiemelte a szociális alap továbbfejlesztését, a munkajogi kérdéseket és a szociálpolitikát; utóbbival kapcsolatban hangsúlyozta, a tagországok nyugdíjrendszerének megújításában az Európai Uniónak is szerepet kell vállalnia.
A Magyarország előtt álló kihívásokról szólva megemlítette a magyar elnökséget, az eurózóna és az unió további bővítését, illetve a romák társadalmi integrációját.
Egy, a jelölése körülményeit firtató ellenzéki felvetésre megjegyezte: politikai döntés született szakmai tartalommal, ahogy minden országban hasonlóképpen történik a jelölés; a jelölésével kapcsolatos szocialista párton belüli egyeztetésekről szóló híreket nem kívánta kommentálni.
A meghallgatás után Andor László újságíróknak elmondta, decemberben levélben kereste meg a parlamenti pártok frakcióvezetőit, így Navracsics Tibort(Fidesz), Mesterházy Attilát (MSZP), Kóka Jánost (SZDSZ)és Semjén Zsoltot (KDNP), velük találkozott is, ahogy politikai egyeztetést folytatott a pártelnökök közül Lendvai Ildikóval, a szocialisták, Dávid Ibolyával, az MDF és Retkes Attilával, az SZDSZ elnökével.
A biztosjelölt kitért arra is, hogy az unió szakbizottsága január 13-án hallgatja meg. Arra a kérdésre, hogy véleménye szerint mikor alakulhat meg az új bizottság, azt válaszolta: a tervek szerint az Európai Parlament január 26-án szavaz a bizottságról, a várakozások szerint február 1-jén kezdheti meg a munkáját az új EB.
A leendő feladatait tudakoló kérdésre a biztosjelölt azt mondta: felelni fog a társadalomi befogadásért is, de úgy, hogy együtt kell működnie az igazságszolgáltatásért felelős biztossal, aki az alapjogokért is felelős lesz.

- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.20Vida Ági a Kapcsolódás Napján Milyen mintákat hozunk gyerekkorunkból, és hogyan jelennek meg a felnőtt kapcsolatainkban? Vida Ági „Hogyan hatnak a gyermekkori kötődési mintáink a felnőttkori kapcsolatainkra?” című előadásával vár a Kapcsolódás Napja 2026. november 20-án, Budapesten, a SUGÁR Moziban.
Részletek
Jegyek
- 2026.12.09Teljesítménymenedzsment képzés A teljesítménymenedzsment rendszer elemeinek megismerése és a résztvevők felkészítése egy eredményes teljesítménymenedzsment rendszer bevezetésére és működtetésére.
Részletek
Jegyek

Conflict Night: rémálom HR-helyzetek a színpadon