kapubanner for mobile

Harmadik hete tart a sztrájk a Broadway-n

Továbbra sincs megegyezés a New York-i színházi sztrájk ügyében; az immár harmadik hete sztrájkoló díszletezőmunkások munkabeszüntetése folytatódik.

A színházak tulajdonosai és a producerek, valamint a színházi munkások között a hétvégén egyeztetések kezdődtek, amelyek azonban kedd reggel kudarcba fulladtak. A díszletezők november 10-én kezdtek sztrájkot a szerintük tisztességtelen bérezés miatt. Szakszervezetük, a 121 éve alapított Local One először hirdetett munkabeszüntetést.

A színházi munkások tiltakozása miatt továbbra sem gördül fel a függöny 26 teátrumban, az idény olyan sikerdarabjainak előadásai maradnak el, mint a Mamma Mia!, a Wicked, a Jersey Boys vagy a Hair Spray. A Manhattan szívében fekvő híres színházi negyedben csak nyolc olyan színház nem szakította meg előadásait, ahol nem mérgesedett el a díszletezők és a producerek között a helyzet.

A színházi munkások - villanyszerelők, ácsok, hang- és világítástechnikusok, díszletkezelők, kellékesek - és a producerek képviselői egész éjszaka egyeztettek, eredmény nélkül - közölte Bruce Cohen, a Local One szóvivője, aki azt is elmondta, hogy a tárgyalások újrafelvételéről sincs megállapodás.

A New York-i városvezetés szakértőinek becslése szerint a sztrájk napi kétmillió dolláros bevételkiesést jelent. A szakszervezet szerint a Broadway üzleteinek forgalomcsökkenését számolva naponta összesen 17 millió dolláros veszteség keletkezik.

A tárgyalások fő kérdése: mennyi díszletezőmunkásra van szükség egy-egy darab színre viteléhez. A színházak vezetése a minimálisra akarja csökkenteni a díszletezők számát, "rugalmasságra" törekszik. A szakszervezet viszont nem egyezik bele az állások számának csökkentésébe, védve tagjainak "nehezen megszerzett munkalehetőségeit".

A megállapodás eléréséig a munkások folytatják a sztrájkot, naponta két-három műszakban, egymást váltva tüntetnek a teátrumok bejárata előtt a rendőrségi kordonnal elkerített járdarészeken.

  • 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Hangfelvétel buktathatott le egy HR vezetőt: a zaklatókat védő vállalati kultúráról beszélt

Súlyos vádak merültek fel a New Orleans Regional Transit Authority (RTA) HR vezetőjével szemben egy peres eljárásban. A dolgozók azt állítják,... Teljes cikk

Munkaerőhiányra válasz? Több százezer bevándorló kaphat munkavállalási engedélyt

Spanyolország rendkívüli lépésre szánta el magát: a kormány új rendelete akár félmillió, eddig illegális státuszban élő bevándorló számára... Teljes cikk

A vártnál jobban nőtt a munkanélküli segélykérelmek száma az Egyesült Államokban

Az Egyesült Államokban 16 ezerrel 219 ezerre emelkedett az első alkalommal munkanélküli segélyt kérők száma a múlt héten - közölte a munkaügyi... Teljes cikk