Magyarországon dolgozik a Morgan Stanley kockázatkezelőinek negyede
A Morgan Stanley 2008-ban tíz emberrel hozta létre első kockázatkezelési csapatát Budapesten – ma több száz közgazdász, matematikus és természettudományos háttérrel rendelkező szakember dolgozik itt.
A Morgan Stanley több száz pénzügyi szakembert, kvantitatív elemzőt, informatikust és kockázatkezelőt foglalkoztat budapesti irodájában, akik szorosan együttműködnek a globális tőkepiacok sűrűjében dolgozó New York-i, londoni vagy épp hongkongi kollégáikkal. A bank első magyarországi kockázatkezelési csapatának létrehozása egybeesett a 2008-2009-es pénzügyi világválsággal, ami azt is jelenti, hogy a részleg idén ünnepli alapításának 15. évfordulóját. Az évek során a kockázatkezelés területe folyamatos fejlődésen esett át, és a budapesti munkatársak mindezt első kézből tapasztalhatták.
Új területek és innovatív megközelítések
Az első budapesti csapat a hitelkockázattal foglalkozott, vagyis azzal a potenciális veszteséggel, amit a bank abban az esetben szenved el, ha az ügyfelek nem tudják teljesíteni pénzügyi kötelezettségeiket. „A bank 2009-től kezdődően egyre több kockázatkezelési funkciót telepített Budapestre, és nőtt a magasabb szintű pozíciók száma is” – mondta el Tiszai Attila, aki szintén tagja volt az első csapatnak, ma pedig a magyarországi iroda hitelkockázati részlegének vezetője. Idővel olyan területekkel egészült ki az eredeti budapesti tevékenységi kör, mint a piaci, a likviditási vagy éppen a portfóliókockázat. „Megjelentek olyan nem hagyományos rizikótípusok is, mint a klímaváltozásból fakadó kockázat, amivel szintén foglalkozunk a magyarországi irodában” – árulta el Tiszai.
Megfelelni a szigorúbb szabályozásnak
A szabályozási környezet jelentősen átalakult 2008 óta, ami világszerte gyökeres változásokat hozott a pénzügyi szektorban. „A bankoknak ma jelentős erőforrásokat kell fordítaniuk arra, hogy megfeleljenek jelentéstételi kötelezettségeiknek. Itt, Budapesten olyan hatóságokkal állunk kapcsolatban, mint az Európai Központi Bank, valamint a Bank of England keretében működő Prudential Regulatory Authority” – mondta el Csibrák Emese. A szakember számos pozíciót töltött be a kockázatkezelési részlegen, amióta tizenöt éve csatlakozott az első budapesti csapathoz, jelenleg pedig a bankszabályozással foglalkozó osztály vezetője a budapesti irodában. Hozzátette: „A szabályozási környezet változása 2008 óta egy új kockázatelemzési módszert is életre hívott: a stressztesztelést, ami az egyik legfontosabb innováció a szakmában a 2008-2009-es pénzügyi világválság óta.”
A stressztesztelés célja, hogy megmutassa a cég vezetésének és a hatóságok számára, hogy szélsőséges helyzetekben mi történik a portfólió értékével, és hogy a cég rendelkezik-e elegendő tőkeforrással és likviditással az ilyen forgatókönyvek bekövetkezésének esetére is. Míg a korábbi módszerek a 95%-os valószínűségi tartományon belüli eshetőségekre összpontosítottak, addig a stresszteszt a fennmaradó 5%-ra. Az éghajlatváltozás, a világjárvány és a geopolitikai kihívások tovább erősítették az új megközelítés létjogosultságát.
Így vonzza a tehetségeket Budapest
A Morgan Stanley budapesti kockázatkezelői szorosan együttműködnek a globális piacokon aktív New York-i és londoni kollégákkal – a hibrid munkavégzés elterjedése pedig még inkább elmosta a földrajzi határokat az irodák között. A budapesti csapat már önmagában is sokszínű: a munkatársak egyharmada hazánk határain túlról érkezett, több mint 40 országból vonzott tehetségeket a befektetési bank a magyar fővárosba.
- 2026.01.28Vezetés- és szervezetfejlesztés szakmai konferencia Bokor Attila Aranykalitkában című kutatásának harmadik fejezetéhez érkeztünk, amely ötven vezetői életúton keresztül három évtized szervezeti és vezetői tapasztalatát mutatja be. Az OD Partner is mérföldkőhöz érkezett: 30 évesek lettünk. Kinyitjuk szakmai műhelyünket és megosztjuk, hogyan gondolkodunk vezetésről, szervezetről, és aktuálisan milyen témákban mélyedünk el.
Részletek
Jegyek
- 2026.01.29Bértranszparencia irányelv és diszkrimináció-tilalom Szakmai képzés a bértranszparenciáról és a diszkriminációról HR szakembereknek és vezetőknek. Készüljön fel munkajogászainkkal az EU új bérátláthatósági szabályaira!
Részletek
Jegyek
- 2026.02.11HR 2026 – kevesebb mozgástér, nagyobb elvárások? - Mit léphet a HR, ha mégis üzleti hatást akar elérni? Egy intenzív, interaktív délelőtt HR- és vállalati vezetőknek, ahol nagymintás regionális kutatások eredményeit mutatjuk meg: hol tart a magyar HR, és milyen 3–5 prioritással lehet 2026-ban is mérhető üzleti hatást elérni. Kerekasztal és kiscsoportos munka várja a HR-vezetőket a HR öt kritikus területén, felkészülve 2026 legtöbbet hozó HR-fejlesztéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál.
Részletek
Jegyek
Gyakran előbb kérdeznek rá a pályázók a rugalmas munkavégzés lehetőségére, mint a juttatásokra. Ez ma már nem egyedi sok nagy multinacionális... Teljes cikk
Az IT munkapiacról, az átképzések lehetőségéről, a mesterséges intelligenciával összefüggésben a pályakezdők helyzetéről, bérekről és a... Teljes cikk
Másként állnak a munkavégzéshez, a munka világához, a vezetéshez, az állásváltáshoz vagy éppen a munka-magánélet egyensúlyához a különböző... Teljes cikk
- 45 millió forintos támogatás innovatív civil ötletekért 8 hónapja
- Nem kertelt a vezérigazgató: akinek az irodai munka nem tetszik, mehet amerre akar 12 hónapja
- Új vezérigazgató a Morgan Stanley-nél 1 éve
- Karrierszünet után visszatérőket vár a Morgan Stanley 1 éve
- Kockázatelemzőként is előre látja a következő lépést a magyar sakkválogatott kapitánya 1 éve
- A 20 legbefolyásosabb magyar HR vezető: Fremda Balázs, a Morgan Stanley budapesti irodájának HR igazgatója 1 éve
- Profi programozók önkéntes munkája segítheti a fogyatékkal élő embereket, hogy munkához jussanak 2 éve
- Fenntartható megoldásokat fejlesztő magyar startupok jelentkezését várják 2 éve
- Kilőtt az Eventrend Group - Minden eddigi saját csúcsot megdöntött a magyar cégcsoport 2 éve
- Hamarosan új vezérigazgató kerül a Morgan Stanley élére 2 éve
- Újra meghirdették a munka világába visszatérőknek szóló programot 2 éve
A tudás törvényei: a megértés kulcsa