Három hónapja nem kapnak fizetést a Budapesti Kamaraszínház dolgozói
Három hónapja nem kaptak fizetést a Budapesti Kamaraszínház dolgozói, mert még nem érkezett meg a Nemzeti Erőforrás Minisztérium támogatása, amelyet az évad befejezéséhez ígértek - számol be az MTI nyomán a Magyar Nemzet Online.
Szűcs Miklós igazgató elmondta: a 147 millió forint 12 százalékkal kevesebb, mint a tavalyi azonos időszakra kapott támogatás, de elég lenne a bérek és a rezsi kifizetéséhez május végéig.
A Nefmi döntése óta több mint egy hónap eltelt, de a támogatás még nem érkezett meg - mondta az igazgató, hozzátéve, hogy 3 hónapja nem kapnak fizetést a dolgozók. Szűcs Miklós úgy tudja, kormányhatározatra van szükség a pénz átutalásához, erre várnak, időközben azonban a szakminisztert is megkereste az ügyben, azt kérve, hogy saját keretéből előlegezze meg a támogatás egy részét. Azt is kérte a NEFMI vezetőjétől, hogy a színház működéséhez járuljon hozzá további 20 millió forinttal, de nem kapott választ.
A színház összesen 140 embert foglalkoztat, évente 640 előadást játszanak.
MNO/MTI
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Az szja-bevallási határidő 2025. május 20-a, de akinek visszajár adó, annak érdemes minél előbb elfogadni a tervezetét vagy kiegészítve beküldeni... Teljes cikk
Dr. Farkas András szerint a választások után egy új nyugdíjemelési eljárás bevezetése jelenthet megoldást a nyugdíjasok helyzetére. Teljes cikk
Az adóellenőrök több helyszínen is vizsgálják majd az alkalmazottak bejelentését. Teljes cikk
- Mit kívánnának az apák a lányaik munkahelyének? – nőnapi párbeszédet indított a Dreher 1 hónapja
- A KPI-okon túl: a művészet feltárja a csapatod igazi erejét 1 hónapja
- 5+1 HR trend: mihez csatlakoznak és mit hagynak ott a munkavállalók 2026-ban? 2 hónapja
- A HR-washing - avagy a kicsírázott babzsákfotel 2 hónapja
- Külföldi munkaerő Magyarországon: szervezeti tapasztalatok és tanulságok 2 hónapja
- Így növelhető a lojalitás: ünnepi rituálék az irodában 2 hónapja
- Futárként keres pénzt az év magyar sorozatszínésze 2 hónapja
- Mennyibe kerül egy külföldi munkavállaló? 2 hónapja
- Hogyan lesz a vállalati kultúra a megtartás egyik legerősebb eszköze? - aki válaszol Plósz Orsolya 2 hónapja
- Melyik EU-s országban a legmagasabb a kultúra területén dolgozók aránya? - grafikon 3 hónapja
- Hogyan élhet túl a tanulás kultúrája egy rövid távra hangolt világban? 4 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?