Hatszáz dolgozót bocsát el a lengyel nemzeti légitársaság
Jelentős karcsúsítás előtt áll a lengyel nemzeti légitársaság. A dolgozók mintegy egyharmadát - csaknem 600 embert - elbocsátják, és egyharmadával csökkentik a járatok számát.
Az igen veszteséges LOT 400 millió zloty (130 millió dollár) állami támogatást kapott. Ezt a lengyel kincstárügyi minisztérium csütörtökön jelentette be, hozzátéve, hogy az összeget még tavaly, december 20-án átutalta a cégnek.
Az 1929-ben alapított, így a világ egyik legrégebbi légi vállalata 2009-ben egyszer már elkerülte a csődöt, de azóta is folyamatosan veszteséggel zár, és a cég szerint ez így lesz az idén is. A LOT vesztesége 2008 és 2011 között elérte az 1,1 milliárd zlotyt (csaknem 80 milliárd forint).
Az európai légitársaságok nagy nehézségekkel küszködnek. A Malév a múlt év elején jelentett csődöt, a CSA cseh légitársaságot idén áprilisban vagy májusban eladja a cseh kormány, a SAS skandináv légitársaság évek óta veszteséges.
MTI/Index

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?