Hatvanöt év lesz a nyugdíjkorhatár Csehországban
Hatvanöt év lesz a nyugdíjkorhatár Csehországban. Hosszú viták után ebben állapodott meg a kormánykoalíció három pártja csütörtökön Prágában.
A 2011-es törvénymódosítás gyakorlatilag az 1955 után született nőket és az 1965 után született férfiakat érintette, mindkét nem számára az eddigi rendszer szerint 2041-ben egységesen 70 év lett volna a nyugdíjkorhatár.
A korábban születettekre érvényes, hogy az 1936-ban születettek 60 évesen mehetnek nyugdíjba, minden későbbi születési évvel a nyugdíjbamenetel lehetséges ideje két hónappal nő.
A nyugdíjkorhatár új megállapítását az Andrej Babis pénzügyminiszter által vezetett ANO (Igen) mozgalom ellenezte, de végül az ANO is beleegyezett a felső hivatalos határ megállapításába.
Roman Sklenák, a Cseh Szociáldemokrata Párt (CSSD) frakcióvezetője szerint a törvénymódosítást, amelyet a szakszervezetek már régóta követelnek, már a jövő hétfőn a kormány is megvitatja és jóváhagyja.
Jaroslav Faltynek, az ANO frakcióvezetője felhívta a figyelmet arra, hogy a cseh nyugdíjkorhatár következő felülvizsgálatára 2019-ben kerül sor.
Michaela Marksová népjóléti miniszter abszurdnak nevezte, hogy Csehország az Európai Unió egyetlen olyan tagállama, amelyben eddig nem volt hivatalosan meghatározva a nyugdíjkorhatár.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Egyre több jel utal arra, hogy megtorpant a munkaerőpiac Nyugat-Európában, különösen az iparban. Bár a foglalkoztatottság még magas, a háttérben... Teljes cikk
A PwC amerikai vezetése egyértelművé tette: a mesterséges intelligencia használata nem választás, hanem alapelvárás a dolgozók számára. Teljes cikk
A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) országaiban átlagosan 5 százalék volt a munkanélküliség januárban, megegyezett a... Teljes cikk
- Borúlátóak a cégek, mégis AI-ba fektetnek - mutatja egy friss felmérés 3 hete
- NGM-államtitkár: a több mint 10 fős cégek húzzák a kkv-szektort 1 hónapja
- Rekordot döntött a személyi kölcsön, összeomlóban a munkáshitel? 1 hónapja
- Kapitány István: vége az összeszerelő üzemek korszakának – 2 500 milliárd forint sorsa a tét 1 hónapja
- Felmérés: a régióban a vezetők többsége potenciális kockázatnak tartja az AI-t 2 hónapja
- Kevesebb szja, több nyugdíj: így írná át az adó- és nyugdíjrendszert a Tisza Párt 2 hónapja
- Kinek jár és mennyi a nyugdíj előtti álláskeresési segély? 3 hónapja
- Az AI csak fedősztori: ez az igazi oka a leépítéseknek 4 hónapja
- Nyugdíj 2026: mi marad és mi változik? 4 hónapja
- Mire számíthatnak a nyugdíjasok 2026-ban? Itt vannak a legfontosabb tudnivalók 5 hónapja
- Szakértő cáfol: nem változik a nyugdíjkorhatár 2026-ban 5 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?