Helyi munkaerőt alkalmaznának a dunántúli repülőtéren
A helyi munkaerő felvételét részesítenék előnyben, amennyiben megépülhet a kereskedelmi repülőtér a Vas megyei Vát és Porpác között, erről kötött megállapodást hétfőn Szombathelyen a Nyugat-Dunántúli Regionális Munkaügyi Központ és a kínai beruházókat képviselő SIA-Port Kft.
A több mint 100 milliárd forint értékű tervezett beruházás közvetlenül több száz, közvetve pedig akár több ezer munkahelyet is teremthet a régióban, hiszen nemcsak a repülőtér, hanem egy köréje épülő ipari park is szerepel az elképzelésekben.
Amikor napjainkban bizonytalanná válnak azok a vállalkozások, amelyek működnek, és munkahelyek szűnnek meg a régióban is, akkor különös jelentősége van annak, ha befektetők érkeznek és munkahelyeket akarnak létrehozni - hangsúlyozta a megállapodás aláírása előtt Kiss Ambrus, a regionális munkaügyi központ főigazgatója. Hozzátette, hogy rövidesen olyan képzési programokat indítanak, amelyek lehetővé teszik, hogy ezeket a munkahelyeket a régióban élők, a Vas megyeiek és a leginkább érintettek, a helyi lakosok tudják majd betölteni. Hangsúlyozta: véleményük szerint a Vát-Porpác kereskedelmi repülőtérrel meginduló kínai-magyar együttműködés a régió legnagyobb jelentőségű beruházása lesz.
Barta Balázs, a SIA-Port Kft. ügyvezető igazgatója kijelentette: a munkaügyi központtal aláírt megállapodással azt szeretné cégük kifejezni és írásba is foglalni, hogy a helyi munkaerőnek elsőbbséget kívánnak adni.
"Ez a szándékunk vonatkozik mind a környező falvakra, mind a kistérségre, Szombathelyre és a régió egészére is" - mondta.
Az ügyvezető nem titkolta, a megállapodás aláírását nem véletlenül időzítették erre a hétre, hiszen vasárnap Vát után Porpácon is népszavazással döntenek majd a helyi polgárok arról, szabad utat adnak-e a repülőtérnek, vagy sem.
Szavai szerint a repülőtéren és az azt kiszolgáló létesítményekben kétezer munkahely jöhet létre, a Szombathely közelében létrehozandó új ipari parkban pedig tovább 6-8 ezer munkahely létesülhet.
Barta Balázs az MTI kérdésére elmondta, hogy a beruházók között van a sanghaji ipari park, amely egyebek közt magas hozzáadott értékű, a megújuló energia felhasználásával összefüggő termékeket állít elő.
"Ezek a cégek nem azt szeretnék, hogy valaki 40-50 ezer forintért dolgozzon náluk, kölcsönzött munkaerőként, ők egy komoly elosztó központot kívánnak létrehozni ebben a térségben, viszont a beruházásukat attól teszik függővé, hogy lesz-e légi bázis, vagy sem" - jelentette ki.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?