Hétfőn sok ezer gyerek nem megy iskolába
A Demokratikus Koalíció (DK) jogosnak tartja és támogatja a szülők azon tiltakozását, amely arról szól, hogy hétfőn nem engedik iskolába gyermeküket a kormány oktatáspolitikája elleni tiltakozásként.
Niedermüller Péter, az ellenzéki párt alelnöke és EP-képviselője vasárnap Budapesten tartott sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, hogy a kabinet "több mint aljas módon" megpróbálja megfélemlíteni a tiltakozást tervezőket, ugyanakkor mindenkinek tudnia kell, hogy nem lehet jogi következménye annak, ha a szülők egy napra nem engedik az iskolába gyermekeiket.
Kiemelte: a szülők akciója azt mutatja, a tanárok után a szülők is megelégelték, hogy gyermekeik olyan oktatást kapnak, amely nem felel meg a modern kihívásoknak és nem elég a későbbi munkaerő-piaci elhelyezkedéshez. Vagyis a társadalom végre kezdi belátni, hogy az oktatás nemcsak egy bürokratikus alrendszer, hanem az ország jövője, amit mindenféleképpen helyre kell tenni - tette hozzá.
A DK alelnöke közölte: az Európai Bizottság Magyarországról szóló, pénteken közzétett országjelentésében ismét arra hívta fel a figyelmet, hogy gyenge az alapkészségek oktatása, miközben nagyon erős a szegregáció, sok a korai iskolaelhagyó, továbbá a tanárok felkészítése sem megfelelő.
Brüsszel emellett aláhúzta, hogy nincs olyan európai tapasztalat, amely szerint egy erősen központosított, rugalmatlan iskolarendszer megfelelően tudna működni - fejtette ki Niedermüller Péter, aki a DK nevében újra azt követelte a kormánytól, hogy kezdjen valódi érdekegyeztetést a pedagógus szakszervezetekkel, továbbá szüntesse meg a Klebelsberg Intézményfenntartó Központot (Klik).
A múlt szerdán szerdán jelentették be a február 29-ére meghirdetett "Nem leszek suliban" kezdeményezést, amihez már több ezren jelezték csatlakozásukat. A Facebook-esemény szervezői arra kérik a szülőket, hogy február 29-én ne küldjék gyerekeiket iskolába. Az esemény oldalán úgy fogalmaztak a mozgalom szervezői, hogy ezt "első figyelmeztetésnek" szánják. Azt írták, "fogjunk össze, így a gyerekek felügyelete is megoldható aznapra, és láthatóvá válik az is, hogy Mi, szülők szeretnénk-e a változást".
MTI/Hvg.hu

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?