Hiába nyaral a dolgozó, hamar elmúlik a jótékony hatás
A nyaralás jótékony hatása egészségi állapotunkra a hazatérést követően két hét alatt elpárolog - vélik holland pszichológusok. Viszont az emlékek megszépülnek.
Felhalmozódó problémák
A kutatók szerint a megoldás az lenne, ha gyakrabban mennének szabadságra a dolgozók, bár az ötlet vélhetően nem lesz népszerű a munkaadók körében. "Bár a jótékony hatás gyorsan elhalványul, az valószínűleg nagyon problémás lenne, ha valaki nem menne szabadságra, mert a terhek idővel felhalmozódnak" - magyarázta a The Daily Telegraph brit napilap kérdésére Jessica de Bloom, a hollandiai Radboud Egyetem egészségpszichológusa.
A kutató szerint a vakáció segít az embereknek abban, hogy újra megerősítsék kapcsolatukat családjukkal, partnerükkel és barátaikkal. "Segít újratölteni akkumulátorainkat, termelékenynek maradnunk és jó szinten teljesítenünk" - tette hozzá. A felmérésbe 96 holland dolgozót vontak be, akiknek állapotát két héttel szabadságuk előtt, közben, majd a munkába való visszatérést követően több héten át követték nyomon. (A munkavállalók boldogságáról itt többet is olvashat.)
Egy korábbi kutatás - amely 131 német tanárnál mérte fel a húsvéti két hetes szünet hatását - úgy találta, hogy a pihenés előnyös hatásai körülbelül egy hónap alatt szűntek meg. Simon Kemp, az új-zélandi Canterbury Egyetem kutatója 49 embert kérdezett ki nyaralási tapasztalatairól. Ennek alapján megállapította, hogy az üdülés legemlékezetesebb és legszokatlanabb 24 órája határozta meg az általános hangulatot, amely megmaradt a vakációról. Kemp szerint ezért nem az a fontos, hogy hosszú legyen az üdülés, sőt nem szükséges arra sem törekedni, hogy zsúfolva legyen programokkal.
Megszépülnek az emlékek
Azt is több felmérés igazolta, hogy a visszaemlékezések sokszor megszépítik a valós történéseket, mert az apróbb kellemetlenségeket - amelyek például a reptéren vagy a szállodában érik az utazókat - nem tartják meg emlékeik közt az emberek. Amikor az Aalborg Egyetem kutatói 26 dán és német családot kérdeztek ki arról, hogy melyik volt utazásuk kedvenc része, leggyakrabban azt a választ kapták szülőktől és gyerekektől egyaránt, hogy a közös fagyizást élvezték leginkább. Az áttekintést eredetileg a The Psychologist című szakfolyóiratban tették közzé
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
A babóti általános iskolában meghirdetett tanári állásra közel százan jelentkeztek a Maldív-szigeteki álomutazás ígéretével. Már a második... Teljes cikk
Milyen munkahelyet kívánnának a lányaiknak az apák? Ezzel a kérdéssel indította idei nőnapi kezdeményezését a Dreher Sörgyárak. A vállalat... Teljes cikk
Vádat emeltek két orvos, valamint két társuk ügyében, akik két éven át törvénybe ütközően, közfinanszírozásra végeztek műtéteket a... Teljes cikk
- Szabadság járhat a beteg háziállat után? – volt már rá példa 2 hete
- Work-life balance 2 hete
- Vége a hároméves GYES-nek? Beszállnak a férfiak? 2 hete
- Workation: a fiatalok már nem akarnak választani a munka és a nyaralás közt 2 hete
- Mosodai dolgozó 2 hete
- Extra szabadsággal támogatja dolgozóit ez a magyar munkaadó 1 hónapja
- Élet 50 felett: már nem a karrier, hanem az én számít igazán 2 hónapja
- Szabadság minden áron? - Rengeteg dolgozó keresett rá erre a kifejezésre az ünnep után 3 hónapja
- A kiskorú gyermek puszta létezése nem indok – elbukta a MÁV a home office-pert 3 hónapja
- Munkaszüneti nap kifizetése pihenőnap esetén kötelező? 3 hónapja
- Szabadság számítása 2026 4 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?