kapubanner for mobile

Hivatalos: a Dunaferr bejelentette 890 ember elküldését a munkaügyi központnak

A Dunaferr vállalatcsoport csütörtökön hivatalosan bejelentette a Fejér Megyei Kormányhivatal dunaújvárosi munkaügyi kirendeltségén, hogy legnagyobb létszámú tagvállalatánál, a Dunaferr Zrt.-nél 890 főt bocsát el - közölte a szakszervezet és az üzemi tanács vezetője.

Borbély Zoltán, a központi üzemi tanács elnöke hangsúlyozta, hogy a hivatalos tájékoztatás szerint a Dunaferr Zrt. 5064 fős munkavállalói állományából 890 főt küldenek el legfeljebb 250 fős csoportokban csúsztatott ütemezéssel. Amennyiben a munkáltató tartja magát korábban bejelentett elképzeléseihez és 1500 fős leépítést hajt végre, akkor a többi tagvállalatnál - ahol mindössze 1500-an dolgoznak - további 600 ember elbocsátása várható - tette hozzá.

Mucsi Zoltán, a Dunaferr DV. Vasas Szakszervezeti Szövetség elnöke megjegyezte, hogy az 1500 fős létszámban akár a kölcsönzött munkaerő elbocsátása is benne lehet, de ők nem állnak foglalkoztatási jogviszonyban a vállalatcsoporttal, vagyis elküldésük nem minősül létszámleépítésnek a cég szempontjából, de a munkanélküliek létszáma így is növekedni fog.

Mindketten megdöbbenésüknek adtak hangot amiatt, hogy a cégvezetéssel folytatott múlt pénteki megbeszéléssel ellentétben a cég hivatalos tájékoztatásában szerepel egyes tevékenységek kiszervezése. Ezzel kapcsolatban jelzik kifogásukat a tulajdonosok felé.

A létszámleépítés teljes lebonyolítása jövő év júniusáig eltarthat. A csütörtöki bejelentést követően hét nap múlva kell elkezdeni az egyeztetéseket az érdekvédők és a vállalatvezetés között. Erre 15 nap áll rendelkezésre, utána megállapodás mellett vagy anélkül megkezdődik az egyes szakmacsoportokat érintő leépítések számszerűsítése, majd ezt követően mintegy két hónap múlva a név szerinti elbocsátások.

A vállalat menedzsmentje hétfőn közölte az MTI-vel, hogy a korábbi tulajdonosi terveknek megfelelően rövidesen megkezdődik a létszámleépítés az ISD Dunaferr Zrt.-nél, a dolgozói létszámot 1500-zal csökkentik. A vezetés 2013. augusztus 15-ig elindítja ennek érdekében a szükséges hivatalos eljárást - ismertette a közlemény.

A Dunaferr hétfői közleménye szerint a tulajdonosi döntés hátterében a vállalat tartós veszteségessége áll, amelynek egyik fő oka a versenytársakhoz viszonyítottan alacsony működési hatékonyság. Az elmúlt két év során a Dunaferr kizárólag az anyavállalat finanszírozásának köszönhette fennmaradását, a felhalmozott tartozás mértéke folyamatosan nő - állt a közleményben.

Evgeny Tankhilevich cégvezető egy korábbi szakmai rendezvényen elmondta, hogy a Dunaferr 2008 óta nem nyereséges. Tavaly minden eddiginél magasabbra nőtt a cég termelése, de az euró gyengülése és a magas alapanyagárak miatt 36 millió dollár negatívumot mutatott az adózás előtti eredmény. Az idei első félévben jól teljesített a cégcsoport, közel vannak a tervszámokhoz, de a magas fix költségek csökkentése nélkül ismét veszteséggel zárhatnak.

Június végén a cégvezetés tájékoztatása szerint a ISD Dunaferr társaságcsoportnál 7522 munkavállalót foglalkoztattak, közülük 6837 a saját és 685 a kölcsönzött munkavállaló.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek