kapubanner for mobile

Hol végeznek a csúcsvezetők?

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

A párizsi École des Mines de Paris nevű intézmény felsőoktatási rangsorában az első helyen a Harvard, a dobogó második-harmadik fokán pedig két tokiói egyetem áll. A listát az alapján készítik el minden évben, hogy melyik egyetemről kerülnek ki a világ legnagyobb vállalatainak csúcsvezetői - írja az Eduline.hu.

A rangsor összeállítása során egy-egy intézmény annál több pontot kap, minél több vezető végzett az iskola falai között, azok az öregdiákok, akik két intézményben tanultak fél-fél pontot hoznak az adott egyetemeknek. Teljes pont csak akkor jár a felsőoktatási intézménynek, ha a tőle kikerült vezető csak ott folytatta tanulmányait.

A vizsgálatot a 2010-es Fortune-listából kiindulva végezték, amely évente összegyűjti a legjelentősebb vállalatok listáját. Az École Mines de Paris 350-es rangsorában szerepelnek kínai, brit és német egyetemek is. Európából például megtalálhatók Oxford, Cambridge, Köln és Frankfurt városok egyetemei.

A Harvard első helye nem okozott meglepetést, mivel több világranglistán - például a THE és a QS rangsorán - az első helyen áll, azonban a két dobogós japán egyetem általában nem szerepel a világranglisták első tíz helyezettje között. A negyedik legjobb felsőoktatási intézmény a francia HEC, az ötödik a japán Kyoto és az angol Oxford egyetem lett.

Magyar egyetem nem kapott helyet ezen a listán, de a shanghai Jiao Tong University 2010-es rangsorán az 500 legjobb iskola között két magyar intézmény, a Szegedi Tudományegyetem és az Eötvös Loránd Tudományegyetem is szerepelt.
  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek