kapubanner for mobile

Hollandia megnyitja munkaerőpiacát a magyarok előtt is

Márciustól megnyitja munkaerőpiacát Hollandia az Európai Unióhoz 2004-ben csatlakozott új tagállamok előtt - derül ki a helyi szociális minisztérium parlamentnek küldött leveléből.

Az EU-tagországoknak tavaly kellett felülvizsgálniuk három évvel ezelőtti döntésüket arról, hogy beengedik-e a kelet-európai - benne a magyar - munkaerőt. Az EU-csatlakozási szerződés átmeneti időszakot tett lehetővé a régi tagországoknak e tekintetben. 2004-ban csupán három EU-ország, Nagy-Britannia, Írország és Svédország nyitotta meg kapuit, tavaly azonban számos más régebbi tagország csatlakozott hozzájuk.

Hollandia is akkor döntött úgy, hogy ez év elejétől fokozatosan megnyitja piacát - e határozat végrehajtása kezdődik most el. A mostani döntés az idén csatlakozott Bulgáriára és Romániára nem vonatkozik.

Az azóta lemondott holland kabinet tavaly a munkahelyek növekedésével, illetve bizonyos ágazatok munkaerőhiányával indokolta döntését. Jelezték ugyanakkor azt is, hogy a szociális minimumszabályok betartását továbbra is megkövetelik, illetve rendelkezéseket léptetnek életbe arra, hogy a kívülről érkezőknek ne legyen tisztességtelen előnyük a helyi munkavállalókkal szemben. Mindez azt jelenti, hogy adminisztratív úton még mindig lehetséges a munkavállalók közti szelektálás.

Hollandiában korábban külön engedély kellett az új tagországok állampolgárainak a munkavállaláshoz, mostantól ez megszűnik. Büntetni fogják viszont azokat a cégeket, amelyek meghatározott minimálbér alatt alkalmaznak munkavállalókat. Azokban az ágazatokban, ahol nagyobb létszámban várható keleti munkaerő, mint az építőipar és a mezőgazdaság, a holland szociális partnerek külön megállapodásokat kötöttek.

Az uniós csatlakozási szerződések értelmében a korlátozások tavaly három évig voltak megújíthatók (sőt esetleg még újabb két évre kitolhatók, ha súlyos piaczavar mutatkozik valamely tagállamban). Minden EU-tagállam maga dönthette el, hogy meghosszabbítja-e a kezdeti rendet, de egyértelmű további korlátozás mellett csak néhány uniós tagország foglalt állást.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek