kapubanner for mobile

Hónapok múlva indulhat újra Bige gyára

A korábbi értesülésekkel szemben mégsem várható, hogy a héten újraindul Bige László nagyvállalkozó hatósági vizsgálatok kereszttüzébe került szolnoki kénsavgyára - tudta meg a Népszava.

A Bige Holdingnál ugyanis egyelőre azt várják, hogy a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság fellebbez-e a Debreceni Törvényszék múlt heti, köztes döntése ellen.

Ebben a közigazgatási és munkaügyi bíróság a felperes kérésére hatálytalanította a katasztrófavédők múlt hónap végi, a veszélyes üzemnek minősülő tevékenységet megtiltó határozatának azonnali végrehajtását. Ugyanakkor a katasztrófavédelem most ez ellen is fellebbezhet, mégpedig a Fővárosi Törvényszéken.

A hét elején az újraindításról elterjedt hírek okoztak is némi zavart üzletfeleik körében, hisz vevőik várják az árukat. A késztermékek kiszállítását ugyanakkor a katasztrófavédők külön engedélyezték.

A Népszava ismeretei szerint a gyárban is úgy tarthatják: az újraindítással meg kellene várni a végzés jogerőre emelkedését. Faramuci helyzetet teremt az is, hogy miközben a gyár már kijavította a hatóság által kifogásolt hibákat, ezt csak működés, vagyis veszélyes üzem közben tudná bemutatni.

Népszava
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek