HR MBA - csak azoknak, akiknek nincsenek éveik a HR szakma elsajátítására
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat"A HR szakmát csak sok év alatt lehet elsajátítani" - hangzott el az egybehangzó vélemény több HR szakember szájából, akikkel több éves képzési, tanácsadási, fejlesztési területeken végzett munkánk során találkoztunk különböző közepes és nagy cégeknél.
De ki mondja meg, hogy mik a legfontosabb HR területek, amelyekkel foglalkozni érdemes? A HR tankönyvek természetesen sok mindenre rávilágítanak, számos témát boncolgatnak, de mi a gyakorlati oldal véleményére voltunk kíváncsiak. Az elméleti ismereteket a legtöbb szakember már úgyis rég megszerezte valamelyik felsőoktatási intézményben. De mindenki arra kíváncsi, amiről a tankönyvek nem vagy nem "úgy" írnak. Ezért tehát felmérést végeztünk számos cég HR vezetőjének bevonásával, melynek eredményeképpen összeállt a 2009 januárjában induló első HR MBA kurzus anyaga. 15 modul, 15 téma, számos előadó, akik mind gyakorlati szakemberek. Kivétel nélkül évtizedes HR-es és vezetői tapasztalattal rendelkeznek, és tudásuk legjavát osztották meg a résztvevőkkel.
Maga a képzés is más volt, mint a hagyományos szakmai képzések. Inkább a workshop és tréning jelleg dominált, ahol a létszám tudatosan alacsony. A cél a tapasztalatcsere, a tudásmegosztás, nemcsak az előadó által, de a résztvevők között is. A visszajelzések szerint működik ez a modell és érdemes megtartani ezt az oktatási formát. Ez adja a képzés nevének magyarázatát is. Az MBA nem félrevezetésképpen került a címbe, hanem azért, hogy hangsúlyozzunk két dolgot: a gyakorlatorientáltságot és a már meglévő szakmai ismeretekre való ráépítést, amivel a tudásszerzés intenzívebb, eredményesebb tud lenni.
Miért gyakorlatorientált? Azért, mert a képzési napokat gyakorló HR vezetők tartották, olyan specialisták, akik egytől egyig mesterei szakmájuknak. Akik részt vettek a kurzuson nem száraz, tankönyvszerű ismeretet szereztek, hanem konkrét példákon, gyakorlatokon keresztül "leshették" el a nagyok módszereit.
"A karriermenedzsment témája számomra aktuális, a tréning jó gyakorlatias megközelítést adott a témában járatos szakemberektől. Egyáltalán nem volt 'tankönyv ízű." HR MBA - 15. modul - Karriertervezés és vezetői utánpótlás tervezés, Farkas Csilla, Cora
Miért azonnali? Azért, mert olyan ismeretek megszerzésére adtunk lehetőséget, melyet akár már másnap beépíthettek a mindennapi feladataikba a résztvevők.
"Jó volt egy igazán tapasztalt és jó szakembertől TANULNI!" HR MBA - Hatékony teljesítménymenedzsment és outputjai - Tóth Krisztina, Siemens Erőműtechnika Kft.
"Nagyon tetszett a képzés hatásos kezdése!!! Igazán tartalmas és mozgalmas tréning volt. Új megvilágításban és új szemszögből mutatta be Mária számunkra az értékelési módszereket." HR MBA - 5. modul - Mester Gabriella, Innovitas Közhasznú és Nonprofit Kft.
Miért komplex? Azért, mert a 15 modul 15 különböző fontos témát ölelt fel. HR stratégia, Toborzás-kiválasztás, Bérezési és ösztönzési rendszerek, Képzés-fejlesztés, Létszámgazdálkodás és műszakrend, a HR PR és kommunikációs szerepben, HR támogató szoftverek, Karriertervezés, Kompenzáció, HR finanszírozás, HR kontrolling, Teljesítménymenedzsment, Munkajog, Vállalati és szervezeti racionalizálás, Érdekképviseletekkel való együttműködés.
A szakmaiság garanciáját csak a felkészült előadók jelenthetik. Az első kurzus során olyan szakemberekkel dolgoztunk együtt, mint Major Mária (TEVA), Mészáros Mónika (METRO), Kirner Dezső (DHL), Hajnal János (Debrecen TISZK), Steininger Zsolt (Borsod Volán), Vecsei Gizella (Michelin Hungária), Makray Réka (FAG), dr. Gecse Istvánné (BAZ Megyei Munkaügyi Bíróság címzetes munkaügyi bírója, korábbi elnöke), Kerezsi Mária (TIGÁZ), Orosi Enikő (GE Hungary), Dr. Mester Csaba (INNOVITAS).
A 2009 októberében induló kurzus csak egy dologban különbözik az előzőtől: még magasabbra helyeztük a mércét. A résztvevők visszajelzései alapján csiszoltunk a tematikákon és újabb előadók is csatlakoztak a csapatunkhoz: Bacsur Kálmán (CIB), Kiszely Márta (klinikai pszichológus), Dr. Takács Ildikó és Gerákné Dr. Krasz Katalin (munkapszichológusok - BME), Győrfi Pál (OMSZ szóvivő), Végh József (túsztárgyaló). A legtöbb képzési napon két vagy több előadóra számítunk, ezzel is érdekesebbé és színesebbé téve a modulokat.
A részletes programot és a modulok tematikáját a www.hr-mba.hu oldalon olvashatják. Az első sorozatból egy kis ízelítőt is kaphatnak weboldalunkon található képek és videók segítségével.
A leendő résztvevőink izgalmánál csak a miénk nagyobb, hiszen a tét most sem kicsi: a HR szakma színvonalát növelni, szereplőit egymással megismertetni és lehetőséget adni a hosszú távú szakmai és emberi kapcsolatok kialakulására. Reméljük Önt is üdvözölhetjük valamelyik képzésünkön!
Ez az írás támogatott tartalom, nem a HR Portál szerkesztőségi anyaga. Az itt szereplő információk a cikk megrendelőjétől származnak.
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

HR katasztrófa romkom jelmezben: a Munkahelyi románc