Megjelent: 14 éve

HR Oscar - idén először!

Hagyományteremtő céllal idén első ízben osztanak HR Oscar díjakat a Személyzeti Tanácsadók Magyarországi Szövetsége (SZTMSZ) konferenciáján november 18-án. A rendezvény ünnepélyes zárásaként hirdetnek nyerteseket három kategóriában, ám a díjátadót megelőző program a humánterület számos aktuális kérdésére is fókuszál.

images

images

A gazdasági válság témájával idén már több szakmai esemény foglalkozott, így a "HR a gyakorlatban - sokféle kihívás, számtalan megoldás!" című konferencia szervezői úgy döntöttek, hogy az okok kutatása és elemzése helyett inkább az alternatív utakat és kreatív megoldásokat mutatja meg a humánterület szakembereinek.

Az előadásokon és kerekasztal beszélgetéseken a munkaerőpiac minden ága képviselteti magát. A nagy és kisebb cégek humánvezetői, a közvetítéssel-, vezető kiválasztással foglalkozó cégek humánszakemberei, munkaügyi szakemberek és a közszféra képviselői osztják meg tapasztalataikat a résztvevőkkel. A témák gyakorlatiasak, így valóban a mindennapi problémák kezeléséhez adnak segítséget.

Előadás és kerekasztal beszélgetés keretében is foglalkoznak a szakemberek az outplacement-ben rejlő lehetőségekkel, de szó lesz a távmunka felértékelődéséről is. Mindkét foglalkoztatási formát sikerrel alkalmazzák más országokban, míg nálunk a legutóbbi időkig periférikus szerepük volt. A válsággal küszködő cégek közül egyre többen alkalmazzák ezeket áthidaló, vagy éppen kivezető megoldásként.

Személyzeti Tanácsadók Magyarországi Szövetsége (SZTMSZ)

Az SZTMSZ 2004‐ben jött létre azzal a céllal, hogy a hazai munkaerőpiacon működő személyzeti tanácsadó cégek részvételével olyan érdekvédelmi fórumot hozzon létre, amely hatékonyan tudja e szegmens érdekeit képviselni és előmozdítani. Tagjai szakember‐, vezető‐, munkaerő‐kiválasztással, közvetítéssel, kölcsönzéssel foglalkozó vállalkozások, melyek a munkaerőpiacon hosszabb ideje folyamatosan és sikeresen működnek. Általános célja a Szövetségnek, hogy az ágazatot érintő szakmai, etikai kérdésekben olyan általános érvényű állásfoglalásokat alakítson ki, amelyek egy társadalmilag elfogadott, tisztességes, ugyanakkor dinamikusan fejlődő munkaerőpiac működéséhez járulnak hozzá.


A foglalkoztatási gondokkal küszködő cégek egy részét a válság ébresztette rá arra is, hogy sokkal nagyobb hangsúlyt kell fektetniük kulcsembereik megtartására, hiszen sok esetben nem a válság a problémák legfőbb oka, hanem a rossz munkamegosztás, vagy a nagy fluktuáció. E hibákra olykor éppen a személyzeti kiválasztással foglalkozó cégek ébresztik rá a cégek vezetőit és HR szakembereit, hiszen a munkaerőpiac ismerőjeként, mégis a kívülálló tisztánlátásával szembesülnek ezekkel a gondokkal.

Az egyre árnyaltabb elemzésre alkalmas tesztek piacra kerülése nyomán megkerülhetetlen téma, hogy mely cégek milyen pszichológiai módszereket hívhatnak segítségül az új munkaerő kiválasztásakor. Ezek megismerése természetesen a fejvadászok munkájához is alapvetően fontos.

Különösen a munkaerő kölcsönzéssel foglalkozó cégek, illetve az ő szolgáltatásaikat igénybe vevő vállalatok számára szolgál új információkkal az új kölcsönzési EU-s irányelvekről szóló előadás. A téma fontosságára tekintettel ezekről kerekasztal beszélgetés keretein belül is szó esik. Nem csupán a kölcsönzés területén érdekelt szakemberek számára szolgál majd hasznos újdonságokkal a cafeteria rendszer területén történt jogszabályi változásokat taglaló szakértői felszólalás.

Az egynapos rendezvény csúcspontja minden bizonnyal a HR Oscar-díjak kiosztása lesz, amelyre idén első ízben kerül sor. Az SZTMSZ által alapított HR Oscar-díjak a remények szerint rövidesen a szakma csúcselismeréseivé válnak. Elnyerésükre három kategóriában van lehetőség. Nem csupán a gyakorló szakemberek, hanem bármely felsőoktatási intézmény humánerőforrás-szakemberképzésén részt vevő hallgatói is eséllyel pályázhatnak, hiszen jutalmazzák 2009 legjobb HR témájú diplomadolgozatát.

Öttagú szakmai zsűri dönt a HR Oscar pályázatairól, tehát egy független grémium mérlegeli azt is, melyik az év legjobb HR-csapata, valamint azt, ki az év legjobb válságkezelő szakembere. A zsűri kiemelt helyen kezeli az eredetiséget, kreativitást, illetve a vállalati pályamunkák gyakorlatiasságát, mérhető hatásukat. A Szövetség nem titkolt szándéka a díj megalapításával, hogy a szakma megbecsültségét emeljük, ezen kívül gyakorlati tudást, egyedi megoldásokat osszunk meg a résztvevőkkel és a szakmával. A HR szerepe ugyanis láthatóan egyre fontosabb a vállalatok életében, ahogyan a kiválasztással foglalkozó cégek is felértékelődnek - mondja Csaposs Noémi, a Személyzeti Tanácsadók Magyarországi Szövetségének (SZTMSZ) elnöke.

Az idei, második konferencia szervezése gyakorlatilag a tavalyi hasonló rendezvény végeztével megkezdődött, hiszen az azon részt vevők, valamint a szövetségi tagok tapasztalatait azonnal elemeztük - mesél az előkészületekről az elnök. - Vagyis informálisan megszondáztuk a szakmát arról, mely témák megvitatását tartanák fontosnak idén. Az akkori elképzeléseket persze némileg felülírta az időközben kialakult válsághelyzet, de a lényegen ez sem változtatott. Azon, hogy a gyakorlati életről akarunk szólni. Bár szövetségként van egy globális tudásunk és szemléletünk, látjuk a munkaerőpiac problémáit, az azt érő belső és külső hatásokat, ám különböző tapasztalatokkal bíró cégek alkotják ezt a szervezetet, ettől óhatatlanul színes minden, amit közösen tető alá hozunk. Nem törekszünk arra, hogy egy témát állítsunk konferenciánk fókuszába, és azt járjuk körül a történeti előzményektől kezdve. Sokkal hasznosabbnak tartjuk, hogy több témát tegyünk az asztalra, de annak valamennyi, a mindennapi életben előforduló vetületével együtt - hangsúlyozza az elnök.

Ez az oka annak is, hogy sok más konferenciával ellentétben, az SZTMSZ rendezvényén nem csupán előadások hangzanak el, hanem kerekasztal beszélgetések adnak lehetőséget a párbeszédre. Csaposs Noémi szerint az interaktivitás azért is fontos, mert a humánterület minden ága képviselteti magát az egész napos programon. Úgy látja, friss színt visz a megbeszélésbe az is, hogy nem kizárólag budapesti cégek képviseltetik magukat konferenciájukon, hiszen az ő problémáik sok esetben eltérnek a fővárosban működőkétől, és a megoldásuk érdekében alkalmazott módszerekből az itteni vállalatok is tanulhatnak.

Ahogy a tavalyi konferenciának is volt kiemelt témája, úgy az ideinek is. Tavaly a munkerő-kölcsönzés gyakorlatát, etikai kérdéseket helyeztük a fókuszba, az idén a távmunkában és az outplacement-ben rejlő lehetőségeket, valamint a jó szakemberek megtartásának és motiválásának kérdését beszéljük meg - hívja fel a figyelmet a máshol már bevett foglalkoztatási formákra az SZTMSZ elnöke.

- Bár még a jövő heti rendezvénnyel vagyunk elfoglalva, már most gondolkodunk azon, hogy milyen újdonságokkal álljunk elő a következő években. Szeretnénk idővel kétnapossá bővíteni a rendezvényt, akár abban a formában, hogy egy-egy szakmai napot az ország két részén tartunk meg, de a már hagyományos budapesti konferencia is megmarad egyfajta szintetizáló jelleggel. A vidéki események programba vételét azért tartjuk fontosnak, mert ezeken a helyi vállalatvezetőkkel, a HR szolgáltatásokat nyújtó cégek képviselőivel tudunk tapasztalatot cserélni. Ez egész biztosan újabb ismeretekkel és tapasztalatokkal gyarapítja majd a Szövetséget. Konferenciánk új elemekkel való bővítésére még akkor is szükség van, ha mostanra egyértelműen elértük azt, hogy az nem egy a sok közül, hanem friss és rugalmas. Mindeközben ügyelünk alapfilozófiánk megtartására és ragaszkodunk az általunk fontosnak tartott témák hangsúlyos megjelenítéséhez - magyarázza Csaposs Noémi

Ennek tudható be, hogy jövő szerdán legalább annyi résztvevőre számítunk, mint tavaly. Látható már azok köre, akikre minden ilyen eseményünkön részt vesznek, vagy előadóként, vagy hallgatóként. Ők azok, akik a tapasztalataik megosztásán kívül a kapcsolatépítésre is kiváló terepként tekintenek erre a rendezvényre - teszi hozzá az elnök.

  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk