kapubanner for mobile

Idén visszafogottabban alakul a munkaerő-kereslet

Az idén mérséklődik a kereslet a munkaerő iránt, ám ez még így is növekedést jelent - derül ki a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Gazdasági és Vállalkozáskutató Intézet felméréséből, melyet a Népszabadság közöl.

Az elmúlt évekhez képest idén visszafogottabban alakul a munkaerő-kereslet a magyar gazdaságban - ismertette Parragh László a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke a szervezet Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézetének (GVI), több mint 7 ezer cég megkérdezésével készült felmérésének eredményeit. Kifejtette: idén a foglalkoztatotti kör 25-30 ezres bővülésével számolnak a teljes nemzetgazdaságban. A felmérés által tükrözött adatokkal kapcsolatban elmondta, hogy az elmúlt év elején még remélt élénkülés őszre megtört, s most a társaságok a válság további mélyülésére számítanak az év első felében.

Ezzel összhangban a GVI Bizonytalanság Mutató 45 pontos értéke arra utal, hogy a magyar gazdaságban sok cég továbbra sem számol üzleti kilátásának javulásával, illetve üzleti helyzetének romlásával kalkulál. Ezzel kapcsolatban Parragh László megjegyezte, hogy a gazdaság állapota nem annyira rossz, mint amennyire depressziósnak mondható a hangulat, s mint amennyire depressziós a hangulat egy-egy ágazatban.

A vállalkozások általános, nem túl derűlátó hangulatával szemben ugyanakkor a vizsgálat Foglalkoztatási Egyenlegmutatója (FE) erre az évre a munkaerő-kereslet növelését mutatja, ennek mértéke azonban elmarad a 2011 évitől. Az FE 2012-re 9 pontot jelez előre (ez a módszertan szerint annyit jelent, hogy 100 cég esetében 9 százalékkal több szeretne munkaerőt felvenni, mint amennyi elbocsátásban gondolkozik.), míg tavaly ez a mutató 11 ponton állt, ráadásul 2010-ben ez meghaladta a 14 százalékot.

Foglalkoztatási köröket tekintve a szakképzett fizikai helyekre keresnek a legintenzívebben, ezek esetében az elmúlt évhez képest még enyhe növekedés is jelezhető előre. Hasonlóak érdemiek az igények a diplomás szellemi munkakörök esetében is -– áll a felmérés összefoglalójában. Ezzel szemben a legkedvezőtlenebb helyzetben a nem diplomás szellemi munkakörökre pályázok vannak, ezen munkakörök egyenlegmutatója tavaly nagyon alacsony - 19 pont volt, idén ez legalább 0 pontra javul. Helyzetüket egyébként a legkedvezőbbnek az exportra termelő, külföldi tulajdonban lévő cégek tartják - jegyezte meg az MKIK elnöke.

Népszabadság
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Minden nyolcadik magyar orvos külföldön dolgozik, és nem csak a pénz miatt

A Magyar Orvosi Kamara felmérése szerint egyre több magyar orvos vállal munkát külföldön, és a kivándorlás mögött már nemcsak anyagi okok... Teljes cikk

Csak az orvosok lelkiismerete miatt működött az ellátás ebben a térségben

A Magyar Orvosi Kamara szerint a kialakult káosz a túlterheltség, a vitatott munkafeltételek és a rendszerszintű hiányosságok következménye. Teljes cikk

Felmérés: ennyivel nőhet a bére annak, aki jól ismeri az AI-t

Egy friss kutatás szerint a vezetők többsége a továbbképzést és az átképzést tartja prioritásnak a mesterséges intelligenciával kapcsolatban. Teljes cikk