Így értékelte az Emmi hároméves munkáját Balog Zoltán
Az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) hároméves tevékenységét értékelve Balog Zoltán jelentős eredménynek mondta az egészségügyi rendszer átalakítását, a dolgozók béremelését, a még be nem vezetett pedagógus-életpályamodellt és az egyház-finanszírozás átalakítását is.
Balog Zoltán hangsúlyozta, az ellátórendszer átalakítása zökkenőmentesen zajlott, és rendezték az egészségügyi dolgozók fizetését is. Beszélt a dohányzás visszaszorításának nemzetközi elismeréséről, valamint a betegszállítás és a mentőszolgálat idén kezdett megerősítéséről.
Kiemelten fontos célnak nevezte, hogy a nagy rendszer-átalakítások után elérjék az emberi erőforrás minőségének javulását. Ezt egyebek mellett az egészségügyben a gyógyítás és a megelőzés, a szociális szférában pedig a családok megerősítése, illetve a gyermekek intenzívebb védelme által igyekeznek elérni - mondta a miniszter.
A társadalmi felzárkóztatás feladatairól szólva hangsúlyozta, a mélyszegénységben élők erőforrásbeli tartalékot jelentenek. Ha őket kiemelik ebből a helyzetből, akkor Magyarország számára munkaerőt jelentenek, akik adót fizetnek majd.
Az Emmi vezetője elmondta, hogy 2010 óta a köznevelés fejlesztésére 155 milliárd forint uniós forrást biztosítottak, az integrált pedagógiai rendszerben pedig évente 10 milliárd forintot fordítanak a hátrányos helyzetű gyerekek felzárkóztatására. A program keretében a pedagógusokat és a szülőket is támogatják - tette hozzá.
Szólt arról is, hogy a Nemzeti alaptanterv szeptembertől meghatározza majd az iskolák életét, és - mint fogalmazott - "egészen határozottan reménykedhetünk abban, hogy szeptembertől sikerül bevezetni" a pedagógus-életpályamodellt, ami 30-40 százalékos fizetésemelést jelent majd.
A felsőoktatásban a legfontosabbnak azt tartotta, hogy sikerült a csőd közeli állapotból megmenteni bizonyos intézményeket, egy alapból pedig támogatják az egyetemek struktúraváltását is.
Jelentős lépésnek mondta, hogy megállapodtak a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájával a hallgatói nyilatkozatokról. Emellett várják, hogy a rektori konferenciával a különböző egyetemeken, főiskolákon indítandó szakokról megegyezzenek. Megjegyezte, hogy amerikai mércével mérve is komoly ösztöndíjakat adnak az élsportoló hallgatóknak.
A szociális területről szólva Balog Zoltán közölte: a család, a gyermekvállalás és a munka becsületének helyreállítása volt a céljuk. Az Új Széchenyi Terv keretében 81,6 milliárd forint összegű pályázatot hirdettek meg, hogy azokat támogassák, akik munkát vállalnak és gyermeket nevelnek. A családi adókedvezmény ebből a szempontból nagy előrelépés volt - állapította meg.
Reményét fejezte ki, hogy a demográfiai helyzetet javító intézkedéscsomagot minél hamarabb be tudják jelenteni, és felhívta a figyelmet arra, hogy a nyugdíjak reálértékét sikerült megőrizni.
Utalt arra, hogy összesen 70 milliárd forintnyi forrást hirdetett meg két és fél év alatt a társadalmi felzárkózásért felelős államtitkárság, a Nő az esély programjukkal például a cigány és nem cigány lakosság közötti kapcsolat erősítését célozzák. Jelentős kezdeményezéseik között említette továbbá az Útravaló ösztöndíj programot, valamint az Út a középiskolába, az Út a szakmához, illetve az Út az érettségihez programokat.
Fontos lépésnek nevezte az egyház-finanszírozás átalakítását, valamint azt, hogy meghatározták azon egyházak körét, amelyekkel a kormány a társadalmi hasznosságukat felhasználva együtt kíván működni. Mint hangsúlyozta, minden olyan közösségnek biztosítják a jogait az egyházügyi törvénnyel, amelyek valóban vallási tevékenységet végeznek, a civil szervezetek pedig segítséget kaphatnak az új civiltörvény által meghatározott módon.
Az MTI kérdésére Balog Zoltán elmondta: az egyházi belső jogi személy meghatározásával és annak az egyházon kívüli hatóságokkal való érintkezésének szabályozásával kapcsolatban vannak még tisztázandó kérdések. Az ezeket érintő egyeztetések - mint fogalmazott - "talán a héten lezárulnak", és akkor még a nyári szünet előtt szavaznak erről a törvényről.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Százötven embert érinthet az intézkedés. Teljes cikk
Sokan félreértik az Otthon Start hitel egyik kulcsfontosságú feltételét, ami bizonytalanságot okozhat a leendő igénylők körében. Teljes cikk
Az szja-bevallási határidő 2025. május 20-a, de akinek visszajár adó, annak érdemes minél előbb elfogadni a tervezetét vagy kiegészítve beküldeni... Teljes cikk
- Nagy a baj: egyre kevesebb a gyermekorvos az országban 3 hete
- Évente egy kabát, de közben beázik a ház – mi történik a magyar nyugdíjakkal? 3 hete
- Időzített bomba a techiparban: sztrájk jöhet a Samsungnál 3 hete
- Több mint 30 éve mentik a gyermekek jövőjét – így működik a Szülők Fóruma Egyesület 3 hete
- Kiderült: ennyit visznek haza az Audi dolgozói Győrben 3 hete
- Megér 6 órát az egészsége? Ennyi idő egy állapotfelmérés 3 hete
- Százból három maradt: hamarosan eldől, kié lesz a babóti tanári állás és a Maldív-utazás 3 hete
- „Az egészséges nagymama, nagypapa olyan, mint a lottóötös” – növelhetik-e az egészségügyi kiadások a GDP-t? 1 hónapja
- Egyre többet túlóráznak a pedagógusok, amit a statisztikák többlettanításnak neveznek 1 hónapja
- A nők tovább élnek, mégis több időt töltenek betegen – mi áll a háttérben? 1 hónapja
- Megjelent a rendelet a pedagógusok egyszeri kiegészítő juttatásáról, ekkor kapják meg a tanárok 1 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?