Illegális sztrájk nincs
Már harmadik napja kell fennakadásokra számítani a budapesti tömegközlekedésben. A cég mától folyamatosan ellenőrzi, hogy valóban műszaki okok miatt nem veszik-e át a sofőrök a járműveket. A munkajogász szerint illegális sztrájk nincs, adja hírül a Magyar Rádió.
Vitézy Dávid, a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE) szóvivője az MTI-nek azt mondta: fél 6-kor elérte a 230-at a ki nem adott, vagy késve kiadott buszok száma. A legkevesebb busz szerdán is a kelenföldi buszgarázsból indult el - tette hozzá.
Már harmadik napja kell késésekre és fennakadásokra számítani a budapesti tömegközlekedésben. Közben a cég szerdától folyamatosan ellenőrzi, hogy valóban műszaki okok miatt nem veszik-e át a sofőrök a járműveket. Úgynevezett szuper kontroll csoportokat hoz létre a BKV a közlekedési káosz mihamarabbi és minél hatékonyabb felszámolására. A közlekedési társaság csaknem 200 alkalmazottat vezényel át ideiglenesen ezekbe a feladatkörökbe, melynek keretében az autóbuszgarázsokban végrehajtott ellenőrzés mellett az utastájékoztatást is végzik.
Ha a közlekedési, jogi és műszaki szakemberekből álló csoportok indokolatlannak találják a szolgálatmegtagadást, akkor elbocsáthatják a dolgozót - mondta Pásztor Erzsébet kommunikációs igazgató. Nemes Gábor, a buszos szakszervezet vezetője állítja: csak valós hiba esetén nem veszik át a járművet a sofőrök.
A buszos szakszervezetek január 12-ére sztrájkot hirdettek, mert nem írták alá év végén a kollektív szerződést. Nem tudják ugyanis elfogadni, hogy a cég csökkentse a béren kívüli juttatások éves összegét. Nemes Gábor szerint nincs szó arról, hogy már most belekezdtek volna egy, a cég által tegnap illegálisnak nevezett sztrájkba.
Illegális sztrájk nincs
A Magyar Rádió által megkérdezett munkajogász azt mondta a BKV vádjára, miszerint a munkavállalók magatartása illegális sztrájkot fed, hogy a sztrájktörvényben nem szerepel ilyen kifejezés, azt, hogy egy munkabeszüntetés jogellenes-e, csak a bíróság állapíthatja meg. A szakember kijelentette: az alkalmazottaknak joguk van megtagadni a munkát, ha nincsenek meg a a megfelelő munkaeszközök, ugyanis senki nem kötelezhető ugyanis arra, hogy rossz műszaki állapotú járművet vezessen. Viszló László úgy látja, a sofőrök egyszerűen bizonyos műszaki szakmai előírások betartását akarják számon kérni a munkáltatón, aki pedig nem tudja a megfelelő körülményeket biztosítani. Ebben az esetben pedig joga van egy munkavállalónak azt mondani, hogy addig, amíg nincs megfelelő műszaki állapotban az adott gépjármű, nem tudja a munkavégzést elkezdeni - érvel a munkajogász.
Kedden minden negyedik BKV-busz a garázsban maradt, így egész nap akadozott a közösségi közlekedés a fővárosban. a kimaradások és késések hátterében a hideg idő mellett a cégvezetés és a munkavállalók közötti bérvita áll.
Magyar Rádió/MTI
- 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
A török Dogus Cay élelmiszeripari vállalat első külföldi üzemének megépítésével 440 új munkahely jön létre Orosházán; a 42 milliárd forintos... Teljes cikk
A légtechnikai berendezésekkel foglalkozó Weger Hungária Kft. nagyjából 9,5 milliárd forint értékben új gyárat épít Jászárokszálláson, aminek... Teljes cikk
A Rév-Bíró-Vart Metal Zrt. friss, mintegy 2,1 milliárd forintnyi értékű beruházása száztíz új munkahelyet hoz létre Mezőtúron - közölte... Teljes cikk
- Budapesti járatokat is töröltek a Lufthansa-dolgozók sztrájkja miatt 2 hete
- Még a választások előtt jöhet a tanársztrájk? 1 hónapja
- Időzített bomba a techiparban: sztrájk jöhet a Samsungnál 1 hónapja
- Felfüggesztik a sztrájkot a pécsi buszvállalatnál 2 hónapja
- Sztrájk miatt szinte a teljes élet leáll ma ebben az országban 2 hónapja
- Sztrájkmenetrendet hirdetett meg a pécsi buszvállalat 2 hónapja
- Véget ért a szerbiai ügyvédek sztrájkja 2 hónapja
- 43 halott után léptek a mozdonyvezetők: országos sztrájk jön a spanyol vasúton 3 hónapja
- Sztrájk és káosz a világ leghíresebb múzeumában 5 hónapja
- "Ez már modern rabszolgaság" - általános sztrájk a 13 órás munkanap ellen 7 hónapja
- Zajlanak a tárgyalások a munkavállalókkal a kukássztrájk után 8 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?