Íme a Fidesz gazdasági programja
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatMég az idén lesz adócsökkentés, majd 2011. január 1-jén életbe lép az új családi adózásra épülő rendszer - mondta a Heti Válasznak adott interjújában Matolcsy György, a gazdasági miniszteri poszt várományosa.
A leendő gazdasági miniszter kifejtette, közel 900 ezer devizahitellel rendelkező család veszélyeztetett helyzetét kell megszüntetni, a kilakoltatásokat fel kell függeszteni - mondta Matolcsy György.
Matolcsy György közölte: a gazdaságpolitikai fordulatnak két szakasza lesz. Az első azonnal megindul a kormányváltással, az új kormányszerkezet kialakításával. A második szakasz 2011. január 1-jén veszi kezdetét, teljes körű adóreformmal, és egy új, a korábbihoz képest tágasabb, s forrásokban is gazdagabb Széchenyi-tervvel.
Matolcsy György a népesedési fordulat eléréséhez öt feltételt sorolt fel: az elérhető otthont, a kismamák munkába való visszatérési lehetőségét, adókedvezményeket, óvodai és bölcsődei férőhelyek megduplázását, illetve azt , hogy legyen divat a gyerekvállalás.
A leendő gazdasági miniszter elmondta: 850 ezer embert szeretnének az új pályázatok, a beinduló lakásépítések, az energiahatékonyságot szolgáló felújítások, valamint a belföldi mezőgazdasági programok révén munkához juttatni.
A gazdaságfejlesztési program a high-tech ipar terén 25 kitörési pontot tartalmaz, amelynek legfontosabb eleme az egészségipar, a gyógyszer- és orvosi műszeripar, a gyógy- és egészségturizmus, a négy nagy egyetemen zajló orvosképzés és a magyar gasztronómia.
Heti Válasz/MTI

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?