kapubanner for mobile

Indul a Nem leszek suliban-nap

Több tízezren csatlakoztak az eseményhez, de napközben derül csak ki, hány gyerek marad távol az iskolától. A szervezők még programokat is ajánlanak a diákoknak - írja az Index.

images

A február 29-i Nem leszek suliban Facebook-eseményre vasárnap délutánra már 31 ezren, és 17 ezren jelölték érdeklődőnek magukat.

Az Index írása szerint a hiányzók végső számát három sarkos vélemény ütközése döntheti el:

1. A szervezők szerint szülők így hallathatják a hangjukat. Három nap hiányzást igazolhatnak.

2. Ne ragassz matricát a gyereked homlokára - írta az Index újságírója véleménycikkében:"A gyerekeket nem szabad sakkfiguraként használni az oktatásügyről vitatkozó felnőttek konfliktusában."

3. Sipos Imre, az Emmi köznevelésért felelős helyettes államtitkára az M1-nek azt mondta: február 29., hétfő ugyanolyan tanítási nap, mint az év más napja. Minden gyereket arra kért, hogy menjen iskolába, szüleiket pedig arra, hogy engedjék el őket. A helyettes államtitkár szerint
a szülők helyi szinten maximálisan véleményt tudnak nyilvánítani, erre van az iskolaszék is, de a pedagógusokkal is napi kapcsolatban lehetnek;
a véleménynyilvánítás országos szinten is biztosított, például a köznevelési kerekasztalnak szülői szervezetek is tagjai.

A Gyermekfelügyelet és programajánló-oldalon kezdték összegyűjteni a szervezők a gyerekeknek szóló programokat.

Index
  • 2026.11.19Dr. Berke Gyula - Nehéz munkavállalói helyzetek - figyelmeztetéstől a munkaviszony megszüntetéséig Hogyan kezelhetők jogszerűen a nehéz munkavállalói helyzetek, a teljesítményproblémáktól a kötelezettségszegésig? Előadásunk bemutatja a figyelmeztetés, a felmondás és a munkaviszony megszüntetésének legfontosabb szabályait, valamint a megfelelő dokumentáció szerepét.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.24A megtartás kulcsa 2026 – Vezetői konferencia Mitől lesz egy munkahely valóban megtartó? 6700 fős országos kutatás, vezetői kerekasztalok és jó gyakorlatok. Hallgasd meg azokat a vezetőket, akik a megtartást a gyakorlatban is sikeresen megvalósítják!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.03Dr. Sipka Péter - Mesterséges intelligencia a munkavégzésben - lehetőségek, korlátok és felelősség Hogyan használható biztonságosan és jogszerűen a mesterséges intelligencia a munkahelyen, különösen a HR-területen? Előadásunk bemutatja az AI-használat jogi és adatvédelmi korlátait, a felelősségi kérdéseket és a belső szabályozás legfontosabb szempontjait.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.09Dr. Kollár Gergő - Munkáltatói ellenőrzés és adatvédelem - e-mail, kamera, home office Meddig terjedhet a munkáltatói ellenőrzés, és hogyan védhető a munkavállalók magánszférája? Előadásunkon bemutatjuk az ellenőrzés legfontosabb jogi és adatvédelmi szabályait, gyakorlati példákkal.info button Részletek ticket button Jegyek