kapubanner for mobile

Ingyen járhat egyetemre, aki 30 év alatti, házas és gyereke van

Harminc éves korukig állami ösztöndíjjal támogatja a kormány a gyermeket vállaló, házas egyetemi hallgatókat – derül ki egy törvénymódosításból.

A Telex által kiszúrt módosítás értelmében a fenti feltételeknek megfelelő hallgatóknak nem kell önköltséget fizetniük, illetve, ha eddig önköltséges képzésre jártak, átsorolják őket állami ösztöndíjas képzésre. A gyereket nevelő doktoranduszok esetében meghosszabbítják a határidőt a doktori értekezésük leadására, emellett szülőként jogosulttá válnak a gyermekek otthongondozási díjára is.

A támogatásra a hallgató a gyereke születésének vagy örökbefogadásának, illetve házasságkötésének időpontját tartalmazó félévtől a 30. születésnapját tartalmazó félévig jogosult.

  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek