kapubanner for mobile

600 ezer forintos ösztöndíjjal jön az új doktori elitképzés

Megjelent a nemzeti felsőoktatásról szóló törvény módosítása, amely új időszámítást jelent a doktori képzések területén - közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) pénteken az MTI-vel.

A közlemény szerint Magyarország 2023-ban elfogadott innovációs stratégiája, a Neumann János Program kiemelt célja a magyar innovációs teljesítmény megemelése kiemelten az egyetemek és a gazdaság még szorosabb összekapcsolásán keresztül.

A gazdaságban és a tudományos életben egyaránt a műszaki, természettudományos, mérnöki, informatikai (MTMI), valamint az élettudományi területeken egyre nagyobb szükség van a kutató-fejlesztői utánpótlásra, és ennek egyik fontos részét képezi a tudományos fokozat megszerzése a doktori képzés keretében.

Az új szabályok értelmében a doktori képzés háromszintű lesz, a három szint a kutatói kiválósági, a kooperatív, valamint a hagyományos doktori képzés - írták.

A kutatói kiválósági képzés a gondosan kiválogatott, kiválósági alapon megítélt, kiemelkedő teljesítményű magyar kutatók által vezetett kutatási projektekhez csatlakozó doktoranduszok számára elérhető - tették hozzá.

Az idei évben a Nemzeti Kutatási Kiválósági Program keretösszege 40 milliárd forintra emelkedett, amely program keretében 300-350 új kutatói kiválósági doktori álláshely jön létre a következő időszakban, ez a képzési forma a tudományos kutatói utánpótlás nevelés új zászlóshajójaként szolgálhat, a képzési formát választó doktoranduszok havi szinten legalább bruttó 600 ezer forint jövedelemre számíthatnak - közölte a tárca.

Úgy folytatták, hogy a kooperatív doktori képzés esetében - amelyben a doktorandusz egyszerre dolgozik egyetemen, kórházban, vagy fejlesztőcégnél és végzi doktori képzését -, havi nettó 250 ezer forintra emelkedik az állami ösztöndíj, ami azt jelenti, hogy a doktoranduszoknak minimum a kooperatív képzésnek köszönhetően két helyről, nettó 400 ezer forintra nő a havi jövedelmük. Mindezek mellett pedig megmarad a jelenlegi hagyományos doktori képzési forma is - fűzték hozzá.

Lényeges változásnak nevezték, hogy a fokozatot szerzők számának ösztönzése érdekében bevezetésre kerül, hogy amennyiben a doktorandusz az előirányzott 4 év helyett hamarabb szerez fokozatot, akkor a fennmaradó teljes ösztöndíját megkapja célprémiumként a hallgató.

Ezzel párhuzamosan 2026 szeptemberétől az egyetemek meghatározott szempontok szerint visszafizetésre kötelesek amennyiben nem tudják növelni az intézményben tanuló doktoranduszok fokozatszerzési rátáját, a kooperatív doktori képzésekben pedig - ahol az ösztöndíj átlagosan 60 százalékkal emelkedik - kis részben a doktorandusz is érintetté válik a sikeres fokozatszerzésre való ösztönzés érdekében - fejtették ki.

A közlemény alapján az egyetemi autonómia tovább erősödik a doktori képzések területén is, hiszen a doktori iskola hatáskörébe kerül úgy a minimális kontaktóraszámok meghatározása, mint a kreditrendszer kötelező használata is, és végül rugalmasabbá teszik a bekapcsolódást és az önköltséges doktori hallgatók év közben is létesíthetnek jogviszonyt.

Hankó Balázs kultúráért és innovációért felelős miniszter a törvény kapcsán kiemelte: a kormány a magyar kutatók és tudósok - ezáltal a magyar nemzet - sikerében érdekelt.

A magyar modell már bizonyított, hiszen több mint kétszer annyian dolgoznak kutató-fejlesztőként, mint 2010-ben és 6 ezer főről 11 ezer fő fölé emelkedett a doktori hallgatók száma is. Ezen sikerek tudatában ugyanakkor itt az ideje, hogy "újat lépjünk" a doktoranduszképzésben, tovább erősítve azt és win-win helyzetet "hozzunk létre", amely révén jobb helyzetbe kerülnek a doktoranduszok, a kutatók és az egyetemek egyaránt.

"Mi a magyar nemzetet a világ tíz leginnovatívabb nemzete közé kívánjuk emelni 2040-re. Cél, hogy egymillió lakosra 9 ezer kutató-fejlesztő jusson majd " - áll a közleményben.

A változások idén szeptembertől lépnek életbe - fogalmaztak.

  • 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a Hard HR A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Pályázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
6,1 millió vezető felkészületlen: ki gondoskodik a mentális jólétről?

Egy friss kutatás szerint az Egyesült Királyságban 6,1 millió olyan vezetői pozícióban lévő munkavállaló van, akik nincsenek felkészülve a... Teljes cikk

Körömlakkos trükkel szimulálta a munkát a dolgozó – fegyelmi eljárás alá került

Egy korábbi rendőrségi dolgozó súlyos fegyelmi eljárás alá került, miután kiderült, hogy furfangos módszerrel szimulálta a folyamatos online... Teljes cikk

Rendkívüli bejelentés: Magyar Péter a NAV-nak adna új, erős jogköröket

Magyar Péter felszólította a leköszönő Orbán-kormányt, hogy szerdai ülésén döntsön arról: a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a jövőben akár... Teljes cikk