Ösztöndíjprogram indul: cél a versenyképes jövedelem
Éves szinten 580 millió forintos keretösszeggel indul ösztöndíjprogram októbertől a Pécsi Tudományegyetemen (PTE) a doktori képzésben részt vevők anyagi megbecsülésének javítása érdekében.
A PTE hétfői közleményében azt írták: a munkaerőpiacon elérhető jövedelemmel való versenyképesség elérése a célja az egyetem új, úgynevezett Kiegészítő Doktori Hallgatói Ösztöndíjának, amelynek finanszírozását fele-fele arányban vállalta az intézmény és annak fenntartója, az Universitas Quinqueecclesiensis Alapítvány (UQA).
A kommünikében Bódis Józsefet, az UQA elnökét idézve azt írták: azért szánnak jelentős forrást a PhD-képzésben részt vevők támogatására, hogy pusztán anyagi okokból a fiatal tudós palánták ne hagyják el a pályát. Az elnök szerint emellett a "modellváltás alapgondolata a teljesítmény, ezért a tudományt magas szinten művelő fiatalok számának növelését" célozták meg. Miseta Attila, a PTE rektora közölte: a doktori képzések vonzerejének növelése érdekében induló ösztöndíjprogram az egyetem és a fenntartó alapítvány együttműködésének egyik szép példája, az az oktatás és a kutatás peremterületén munkálkodókat szolgálja.
Komócsi Andrást, a PTE tudományos rektorhelyettesét idézve közölték: az elmúlt évek gazdasági tendenciái mentén feszültség alakult ki a piacon elérhető kereset és a doktoranduszok juttatásai között, emiatt pedig - elsősorban a műszaki és az orvostudományok területén - csökkent az érdeklődés a PhD-képzései iránt. A rektorhelyettes szavai szerint ezt szeretnék a kiegészítő doktoranduszi ösztöndíjjal orvosolni.
Az ösztöndíj-rendszer kételemű. Az egyikre a már beiratkozott PhD-hallgatók pályázhatnak, a képzés kutatási és képzési szakaszában havi 60 ezer, a kutatási és disszertációs szakaszban havi 100 ezer forint ösztöndíjra. Létrehoztak egy olyan kategóriát is, mely kapcsán a legkiemelkedőbb teljesítményt mutató PhD-hallgatókat díjazzák, itt az összeg 100 ezer forint az adott tanév 12 hónapjára - olvasható a PTE közleményében.
Közölték: a magyar doktoranduszok normál ösztöndíja, melyet a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal folyósít 2023. július 1-jétől havi bruttó 295 ezer forint, melyhez - a PhD-hallgató élethelyzete alapján - havi bruttó 40 ezer forint családi pótlék is járhat. A PTE-n 2023 őszén induló új ösztöndíjával mindez havi nettó 60 ezer, illetve 100 ezer forinttal egészülhet ki.
A kiemelkedően teljesítők egyéb ösztöndíjakat is elnyerhetnek, így az Új Nemzeti Kiválóság Programba pályázhatnak országos szinten havi 100 ezer forintra, vagy a PTE saját ösztöndíjprogramjának keretében, a László János Doktorandusz ösztöndíjban is részesülhetnek havi 40 ezer forint erejéig - ismertették.
MTI
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?