Ingyen perelhető a munkáltató?
Vezessen be a kormány ösztöndíjrendszert a szakmunkástanulóknak és biztosítson díjmentességet a munkavállalóknak a munkaügyi perekben - javasolta Filló Pál, az MSZP országos munkás és érdekképviseleti tagozatának elnöke a tagozat szombati budapesti értekezletén.
Filló Pál szocialista politikus szerint szükség lenne arra is, hogy a munkások erkölcsi megbecsülését visszaállítsák. Példaként említette, hogy az elmúlt években munkások alig kerültek a kitüntetettek közé. Megfogalmazása szerint tanulni kell a hibáikból, és vissza kell állítani az évente egyszeri kedvezményes utazási lehetőséget a munkavállalóknak.
A szakmunkástanulók ösztöndíjrendszerével kapcsolatban kitért arra, hogy ezt már a következő tanévtől el kellene indítani, teljesítményarányosan a hiányszakmákban. Filló Pál beszélt arról is, hogy az elmúlt két évben kevés lehetőségük volt az igazi baloldali politizálásra, mert fontos, de nehéz döntéseket kellett meghozni.
A következő időszak legfontosabb feladatának a munkahelyteremtést nevezte. Véleménye szerint erre a célra kell átcsoportosítani minden eszközt, de nem úgy, hogy leállítják a nagyberuházásokat, köztük például az autópálya-építést.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?