Ismét Éger Istvánt választották a Magyar Orvosi Kamara elnökévé
Éger Istvánt választották a köztestület országos vezetőjévé szombaton a Magyar Orvosi Kamara (MOK) tisztújító küldöttgyűlésén.
Annak kapcsán, hogy a héten a Nemzeti Erőforrás Minisztérium arra kötelezte MOK-ot, hogy még ne zárják le a jelöltlistát, azt mondta: a MOK-ot felügyelő tárca és annak vezetője nagyon nehéz helyzetbe hozta a kamarát. Kiemelte: törvénysértésre még a miniszter sem kötelezheti őket. Márpedig - mint mondta - a törvény egyértelműen fogalmaz: a küldöttgyűlést és a tisztújítást meg kellett tartani. Ugyanakkor a felügyeletet ellátó tárca semmiféle segítséget nem nyújtott ahhoz, hogy ha van tisztázandó ügy, azt idejében lezárják - tette hozzá.
Éger István 2003 óta tölti be a köztestület elnöki pozícióját. A kötelező kamarai tagság visszaállításáról szóló törvény úgy rendelkezett, hogy a törvény hatálybalépésétől a tisztviselők két ciklusra újraválaszthatók, így jelölhették ismét Éger Istvánt.
Mint kifejtette, az általa az elmúlt nyolc évben képviselt program alapján folytatja munkáját. Kiemelte: az etikai rendszer átvétele kapcsán óriási teher hárul rájuk, de leszögezte: a január elsejével életbe lépő alapszabály és kódex mentén "emberbarátabb, orvosbarátabb, betegbarátabb" és igazán etikus ítélkezési rendszert szeretnének üzemeltetni.
Emellett a folyamatban lévő érdekérvényesítő akciókat - ilyen a rezidenseknek az elsősorban a jobb megélhetésért indított felmondóleveles mozgalma - a jövőben is támogatni fogják.
Kitért arra, hogy kedden szakmai tárgyalást kezdett a nagyobb kormánypárttal is. A jövő héten részletes, írásos anyagokat visz Lázár Jánosnak, a Fidesz frakcióvezetőjének azt remélve, hogy a jövő év elejére eredményre vezetnek törekvéseik.
Éger István kiemelte, hogy a jövőben a szakorvosképzés és az orvostovábbképzés minősítése és ellenőrzése is a MOK-ra hárul majd. Ezen a téren is megkezdték a munkát, ennek eredményeképpen a MOK hamarosan megállapodást köt a négy magyarországi orvosi egyetemmel is.
A sajtótájékoztatón Éger István arra a HírTV által bemutatott felvételre is reagált, amelyen az látszik, hogy a kamara alapszabályának megszavazásakor valaki egy helyett három szavazógéppel szavaz. Éger István felvetette, hogy miért éppen csütörtökön - a gyűlésük előtt néhány nappal - került elő ez a felvétel, továbbá a készítője miért nem tett panaszt, illetve feljelentést az ügyben. Leszögezte: a szombati szavazáson mindenki csak egy szavazógépet kapott, továbbá az egész gyűlésről felvétel készült.
A MOK szombati országos küldöttgyűlésének határozatképességéhez 175 küldött jelenlétére volt szükség, a szavazáson mintegy 240-en vettek részt. Az MTI a zárt ülésen részt vevőktől úgy értesült, a gyűlésen végig feszült volt a hangulat, sokáig kérdéses volt, hogy lesz-e egyáltalán elnökválasztás. A héten nyilvánosságra került, a MOK újjászerveződésének és tisztújításának szabályosságát vitató hírek, valamint a minisztérium álláspontja miatt többen a szavazás elhalasztását is kérték. Ezt viszont a többség végül elutasította.
- 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a Hard HR A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Pályázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Rubovszky Ritát, a Ciszterci Iskolai Főhatóság főigazgatóját kérte fel a Tisza Párt oktatási miniszternek – értesült több, egymástól... Teljes cikk
Poórné Fejes Marianna HR igazgatóként csatlakozott a vállalathoz. Teljes cikk
Távozik Szászi István, a Bosch-csoport magyarországi és Adria régió vezetője, aki a Budapesti Fejlesztési Központ irányításáért is felelt, a... Teljes cikk
- Donald Trump Magyar Péterről: az új ember jó munkát fog végezni 2 hete
- "Távozzanak!" – vezetőcseréket sürgetett Magyar Péter győzelmi beszédében 3 hete
- Csak az orvosok lelkiismerete miatt működött az ellátás ebben a térségben 3 hete
- Személyi változások a magyarországi Bosch-csoportnál 4 hete
- Jogszerű a szünet ledolgoztatása, és jár pótlék a munkaidőn kívüli készenlétért? 1 hónapja
- Azonnali hatályú felmondásnál jár végkielégítés? 1 hónapja
- Visszakövetelhető a munkabér tanulmányi szerződés megszegése esetén? 1 hónapja
- Így tudnak szavazni azok, akik dolgozni fognak a választás napján 2 hónapja
- Mitől lesz egy munkahelyi csoport valóban csapat? - HR „halmazelmélet” a gyakorlatban 3 hónapja
- "Ez nem gazdasági siker, hanem zsákutca" – Kapitány István nekiment a vendégmunkás-rendszernek 3 hónapja
- A gamer egerek technológiai szingularitása: Átfogó elemzés a 2026-os periféria-ökoszisztémáról 3 hónapja

Amikor a HR ég ki: miért hagyják el a szakemberek a pályát?