kapubanner for mobile

Ismét túszul ejtették vezetőiket a franciák

Többhónapos sztrájkot és időszakos gyárfoglalást követően a franciaországi igazgató és a személyzeti vezető bezárásával tiltakoznak az amerikai Molex csoport délnyugat-franciaországi gyárának dolgozói telephelyük tervezett felszámolása ellen.

A két Molex-vezetőt hétfő délután zártuk be, hoztunk nekik ennivalót és matracokat, azon töltötték az éjszakát - közölte Pierre Bellegarde, a CGT szakszervezet helyi vezetője. A világ egyik legnagyobb csatlakozógyártó cégének vezetősége a válságra hivatkozva tavaly jelentette be, hogy idén becsukja a Villemur-sur-Tarnban található üzemét, és a 283 dolgozó többségét elbocsátják.

A szakszervezetek azt követelik, hogy a szerintük Hollandiába átszervezett gyártást azonnal telepítsék vissza Franciaországba, és fizessenek 100 millió eurós kártérítést az üzemnek, amiért "befektetés nélkül ellopták az itteni tudást".

"Szó sem lehet ilyen körülmények között tárgyalásokról - mondta Marcus Kerriou, a bezárt igazgató kamerák kereszttűzében. Hozzátette: - Két órát aludtunk az éjjel, fáradtak vagyunk, de a válasz addig úgyis nem marad, amíg fogva tartanak. A vezetőség a rendőrség beavatkozását kérte, amely egyelőre nem tett eleget a kérésnek, hanem felkérte a Garonne megyei munkaügyi hivatalt a két fél közti közvetítésre, ami kedden megkezdődött.

Az elmúlt hetekben tucatnyi főnök-túszejtési akció történt Franciaországban a sorozatosan bejelentett létszámleépítések ellen tiltakozásul, illetve a jobb végkielégítésért szervezett nyomásgyakorlás részeként.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek