kapubanner for mobile

Ítélet 300 zalai tűzoltó munkaügyi perében

Hamarosan ítélet várható a Zala Megyei Bíróságon abban a perben, amelyben csaknem 300 zalai tűzoltó túlmunkájának megfizetése a tét - közölte hétfői sajtótájékoztatóján a zalai ítélőszék elnöke.

Magyar Károly emlékeztetett arra, hogy Zalában egy orvosi ügyelet díjazása iránti, Veszprémből átkerült perben egy részítéletben már olyan döntés született, hogy a pihenőidőt és a munkaidőt nem lehet a közösségi joggal ellentétes módon értelmezni.
Utalt arra is, hogy a tűzoltók keresetében a Zalaegerszegi Munkaügyi Bíróság három önálló perben közbenső ítéleteket hozott, amelyekben megállapította, hogy a heti 40 órás törvényes munkaidőn túli szolgálat túlmunkának minősül.

Magyar Károly hozzátette: a tűzoltók perében a részítéleteket a múlt héten bírálta felül a Zala Megyei Bíróság. Miután a jogerős határozatokról az érintetteket még nem értesítették, a bíróság elnöke a döntésről egyelőre nem közölt részleteket.

A sajtótájékoztatón az év elején életbe lépett törvényi változások kapcsán Kámán Éva, a Zalaegerszegi Munkaügyi Bíróság elnöke arra hívta fel a figyelmet: már februárban jelentősen csökkent az új munkaügyi perek száma, miután megszűnt ezek költségmentessége. Emlékeztetett rá, hogy jogszabály-módosítás következményeként februártól a munkaügyi perek indítása már nem költségmentes, a pervesztesnek utólag kell megfizetnie minden költséget.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek