ITM-államtitkár: már több mint 10 ezer álláskeresőt juttatott munkához a munkahelyteremtő bértámogatás

Munkahelyteremtő bértámogatási programra mintegy 7 ezer cég nyújtott be támogatási kérelmet.

A munkahelyteremtő bértámogatási program már több mint 10 ezer regisztrált álláskereső újbóli elhelyezkedését segítette - közölte Bodó Sándor az MTI-vel. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára elmondta, a kormány annyi új munkahelyet hoz létre, amennyit a koronavírus tönkretesz. A Gazdaságvédelmi akciótervben elindított Munkahelyteremtő bértámogatási programra mintegy 7 ezer cég nyújtott be eddig összesen több mint 12 milliárd forint támogatási kérelmet.

A támogatás lényege, hogy 6 hónapos bértámogatás mellé 3 hónap továbbfoglalkoztatást várnak el a vállalkozásoktól. A programban részt vevők foglalkoztatása így 9 hónapig biztosítottá válik. A támogatott fél év alatt legfeljebb havi 200 ezer forintot térítenek meg a munkáltatónak, ami az álláskeresők bruttó munkabérét és a hozzá kapcsolódó munkáltatói járulékokat tartalmazza. A programmal kapcsolatos részletekről továbbra is bárki tájékozódhat a munka.hu oldalon.

Bodó Sándor kifejtette: "a programban minden egyes álláskereső elhelyezkedését, munkahelyének megőrzését mintegy havi nettó 112 ezer forint bértámogatással segítik, amelynek összértéke a továbbfoglalkoztatás időtartamával együtt, 9 hónap alatt elérheti fejenként a nettó 1 millió forintot. A legtöbb kérelem Hajdú-Bihar, Békés és Borsod-Abaúj-Zemplén megyéből érkezett, a kérelmezők elsősorban a szálláshely-vendéglátás, kereskedelem, mezőgazdaság és építőipar ágazatok vállalkozásai. A programra összesen 84 milliárd forint áll rendelkezésre, általa tehát akár 70 ezer álláskereső állhat újra munkába."

A korlátozások feloldásával magukra találhatnak a vállalkozások, így a korábban elbocsátott dolgozóikat - állami támogatás igénybevétele mellett is - újra alkalmazni tudják. A komplex gazdaságvédelmi intézkedések megvédik a magyar munkahelyeket, a megszűnők helyébe újakat hoznak létre, ezáltal hozzájárulnak a gazdaság újraindításához. A magyar kormánynak változatlanul az a legfőbb célja a Gazdaságvédelmi akcióterv végrehajtásával, hogy a munkaalapú társadalmat az elmúlt évtized eredményeire építve megvédje. Az innovációs tárca gondozásában megvalósuló bértámogatási programok mostanáig együttesen mintegy 190 ezer ember állásának megőrzését, újrateremtését tették lehetővé 50 milliárd forint kormányzati hozzájárulással - tájékoztatott Bodó Sándor.

MTI
  • 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.04.23BGE Állásbörze SPÓROLJ IDŐT ÉS ENERGIÁT! Érd el a BGE összes karának hallgatóit egyetlen nap alatt!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Megfordult a trend: Miért húzódik vissza a babaváró?

A babaváró hitel állománya 2026 elején először csökkent a program 2019-es indulása óta, ami fordulópontot jelent a konstrukció történetében. A... Teljes cikk

Ezek a munkaadók nem jelentették be a dolgozóikat - Itt a NAV márciusi listája

A NAV a rendezett munkaügyi kapcsolatok követelményének nem megfelelő adózók listáját is közzétette. Teljes cikk

NGM-államtitkár: a több mint 10 fős cégek húzzák a kkv-szektort

Magyarországon a több mint 10 fővel működő cégek húzzák a kis- és középvállalkozói (kkv) szektort, ez a mintegy 34 ezres vállalkozói kör... Teljes cikk