kapubanner for mobile

Izraelből a legnagyobb az agyelszívás

A nyugati világban a legnagyobb arányban a jól képzett izraeliek keresik külföldön a boldogulást a Taub központ nevű jeruzsálemi társadalomkutató intézet jelentése szerint, amelyet a Háárec című lap kedden ismertetett.

A tanulmány szerint az elmúlt negyven évben nagyban csökkent az egy diákra költött, valamint az egyetemek vezető kutatóira szánt összeg, miközben egyre több adjunktust és kezdő oktatót alkalmaztak. Minden száz izraeli egyetemi tanárra 29 amerikai intézményekben tanító izraeli tudós jut, míg négy évvel ezelőtt csak 25-en költöztek Amerikába dolgozni száz Izraelben maradó mellett.

A jelentés szerint 2002 és 2010 között kezdődött az „elveszett évtizedként” megjelölt leszakadás, amikor a diákok számának emelkedésével egy időben csökkenni kezdtek a felsőoktatásra fordított pénzek, bár vannak tudósok, akik szerint már a hetvenes évek végén kiesett a kormány prioritásainak listájáról az egyetemi képzés.

1973-ban 131 vezető tanszéki oktató jutott százezer izraelire, de 2011-re arányuk 54 százalékkal, 62-re csökkent, miközben a diákok száma 400 százalékkal, a tanári gárda létszáma pedig csak 40 százalékkal emelkedett. 1979-ben 82 400 sékelt költöttek egy tanulóra, míg 2011-ben már csak 26 500-at.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek