Jelentős növekedés az építőiparban
A KSH adatai szerint az egy évvel ezelőtti időszakhoz képest 34.2 százalékkal nőtt márciusba az építőipar teljesítménye. Az első három hónap átlaga is 27 százalék fölött van. Éves szinten a növekedés 10 százalék körülire várható, ami 7-8 ezer munkahelyet jelenthet.
Mindkét építményfőcsoport termelése emelkedett: az épületeké 27,5, az egyéb építményeké 43,1 százalékkal. Az építőipar termelői árai 2014. I. negyedévében az előző év azonos időszakához viszonyítva 2,4 százalékkal emelkedtek.
A 2014. márciusban kötött új szerződések volumene 19,2 százalékkal magasabb volt az előző év azonos időszakinál.
Ezen belül az épületek építésére kötött szerződések volumene 26,9 százalékkal nőtt. Az emelkedés néhány nagy értékű
szerződésnek köszöntető, tudományos célú létesítmény mellett ipari és kereskedelmi épületekre kötöttek szerződést. Az egyéb építmények építésére vonatkozó új szerződések volumene 14,1 százalékkal haladta meg az előző évit. A márciusi bővülést útépítésekre, vasútfejlesztésre és közműépítésekre kötött nagy értékű szerződések eredményezték.
Az építőipari vállalkozások 2014. március végi szerződésállományának volumene 62 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit.
Nyeste Orsolya, az Erste Bank elemzője a következő hónapokban is érdemi növekedésre számít, de megjegyezte, hogy a mostani, kiemelkedő ütem várhatóan lassul, mert a márciusi adatban több egyszeri, időszakos hatás is érvényesült.
Koji László, az Építési Vállalkozók Országos Szövetsége (ÉVOSZ) alelnöke 10 százalékos volumennövekedésre számít az év egészét tekintve, amivel 7-8 ezerrel nőhet az ágazatban foglalkoztatottak száma. Ugyanakkor úgy vélte, az építőiparnak nagy tömegű munkát jelentő lakásépítés és felújítás fellendülése nem várható még ebben az évben.
KSH/MTI

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?