Jobbik: magyar adófizetői pénzből ne vendégmunkások foglalkoztatását támogassa a kormány!
A Jobbik szerint a kormánynak a pénzből inkább a magyar kis- és közepes vállalkozásoknak kéne bértámogatást nyújtania.
A Jobbik ellenzi, hogy a magyar adófizetők pénzéből vendégmunkások foglalkoztatását támogassa a kormány, és biztonsági kockázatot is lát a vendégmunkások magyarországi munkavállalása kapcsán, ezért a titkosszolgálatokat felügyelő miniszterhez fordul - hangzott el az ellenzéki párt keddi sajtótájékoztatóján. Z. Kárpát Dániel, a Jobbik országgyűlési képviselője a gödi Samsung gyár előtt tartott - és a Facebookon élőben közvetített - sajtótájékoztatón azt mondta: ha minden magyarországi akkumulátorgyárat figyelembe vesznek, akkor már 60 millió forint fölötti is lehet az az összeg, amit ezek az üzemek egy-egy munkahely létesítése után támogatásként megkapnak a magyar adófizetők pénzéből.
A Jobbik nevében elutasította, hogy ezekből a forrásokból "filippinók vagy kirgizek" által betöltött munkahelyeket finanszírozzanak, és azt javasolta, hogy a kormány ebből a pénzből inkább a magyar kis- és közepes vállalkozásoknak nyújtson bértámogatást.
MTI
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek


Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?