Jön az Erzsébet-segély
A szociális segélyből ötezer forint Erzsébet-utalványban jöhet augusztustól, és októbertől a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményt is ebben fizethetik. Szeptembertől 50 óra igazolatlan hiányzásnál végleg ugrik az iskoláztatási támogatás.
Élnek-e vele az önkormányzatok?
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének nincs információja arról, hány település adja utalványban a segély egy részét. Megkeresésünkre Schmidt Jenő elnök elmondta, valószínűleg nem túl sokan. Mégpedig azért nem, mert jelentős adminisztrációs teherrel járna a bevezetés, be kellene szerezni az utalványokat is, miközben a pénzkifizetéstől sem szabadulnának meg. Viszont a rendszer jövőre átkerül a kormányhivatalokhoz, így onnantól ők dönthetnek.
Az irányt egyébként jónak tartja Schmidt Jenő. Tab polgármestereként azt is megemlítette, hogy az átmeneti saját forrású segélyezésben ők már régóta adnak például élelmiszert vagy tűzifát.
Mint megírtuk, szociális szakemberek viszont nem tartják jónak, hogy utalványban érkezzen a segély vagy a gyermekvédelmi kedvezmény. Szerintük ez az érintetteknél számos problémát jelenthet (pl. gyógyszert nem lehet venni belőle, a kis településeken nem biztos, hogy elfogadja a bolt, stb.) és az uzsorát sem valószínű, hogy visszaszoríthatja.
Iskolai hiányzás --– visszamenőleg sem jár az iskoláztatási támogatás
A családi pótlékot két éve bontották ketté: nevelési és iskoláztatási támogatásra. Az utóbbi a tanköteles kortól jár. Azt is bevezették, hogy 50 óra igazolatlan hiányzás felett felfüggesztik a támogatást (10 óra után már figyelmeztetik a szülőt). S csak akkor jár újra juttatás, ha az iskolás gyermek 3 hónapig nem hiányzik.
Eddig visszamenőleg is meg lehetett kapni a felfüggesztett összegeket, de csak természetbeni juttatásként. A rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő gyerekek pedig a felfüggesztés ideje alatt is kapták a teljes összegnek megfelelő természetbeni juttatást.
A változás most az, hogy ők sem kaphatják a felfüggesztés ideje alatt a juttatást természetben, és visszamenőleg sincs erre lehetőség. Vagyis akinek 50 legalább órát hiányzik igazolatlanul a gyereke, az semmiképpen nem kaphatja meg a juttatást a jövőben.
Könnyítés viszont, hogy míg korábban 3 hónapig egyetlen órát sem hiányozhatott a gyerek ahhoz, hogy a felfüggesztést feloldják, a jövőben öt óránál kevesebb igazolatlan hiányzásnál is "visszakapcsolhatja" a támogatást a jegyző.
A változások része, hogy a jövőben újra jár a gyes azoknak a kismamáknak, akik rokkantak, függetlenül attól, hogy rokkantsági vagy rehabilitációs eljárásban részesülnek-e. (Az utóbbiak eddig nem kaphattak gyest.)
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Egy friss kutatás szerint a vezetők többsége a továbbképzést és az átképzést tartja prioritásnak a mesterséges intelligenciával kapcsolatban. Teljes cikk
Százötven embert érinthet az intézkedés. Teljes cikk
Sokan félreértik az Otthon Start hitel egyik kulcsfontosságú feltételét, ami bizonytalanságot okozhat a leendő igénylők körében. Teljes cikk
- Egyedi esély: Harvard szintű vezetőfejlesztés női tehetségeknek ösztöndíjjal 1 hete
- Rendkívüli települési támogatás 2026-ban - ki kaphatja, hogyan igényelhető? 1 hete
- Cafeteria-kutatás: a dolgozók harmada már lakhatási támogatást kérne 2 hete
- NAV: félmillióan nem élnek egy fontos adókedvezménnyel 3 hete
- Szja kedvezmények: ezeket érvényesítheti 2026-ban 3 hete
- Szociális segélyek, járadékok 3 hete
- MI-fejlődés ingyen: Itt a program, ami időt ad a cégeknek 3 hete
- Lakhatási támogatás 2026-ban - amit munkavállalóként és munkáltatóként tudni kell 3 hete
- Kiknek jár a nyugdíj előtti álláskeresési segély és mekkora az összege? 1 hónapja
- Ekkor indul a munkakörülmények fejlesztését célzó pályázat második szakasza 1 hónapja
- Ekkora hitelt kaphatunk egy vagy két minimálbéres jövedelemmel 1 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?