kapubanner for mobile

Jövedelempótló támogatást kaphatnak a tejtermelők

A tejtermelők ideiglenes rendkívüli támogatást kaphatnak a földművelésügyi miniszter rendelete alapján. Kilogrammonként 15 forintot.

A Magyar Közlöny legutóbbi számában megjelent jogszabály szerint azon tejtermelő, aki a 96/2015. (XII. 23.) FM rendelet szerinti támogatási kérelem benyújtására jogosult volt, vissza nem térítendő mezőgazdasági csekély összegű támogatást kaphat a 2015. március 31-én rendelkezésére álló beszállítási tejkvóta, illetve közvetlen értékesítési tejkvóta után. A jövedelempótló támogatás mértéke 15 forint kilogrammonként.

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal küldi el a támogatási kérelmek formanyomtatványát 2016. április 11-ig a tejtermelőknek, akiknek azt a kézhezvételtől számított nyolc napon belül kell kitöltve, postai úton benyújtaniuk a hivatalnak. A támogatási kérelem benyújtására vonatkozó határidő jogvesztő.

Az intézkedés a tejtermelők hétfői demonstrációjanyomán történt.
  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!info button Részletek ticket button Jegyek