"Jövőre 1,3 millió ember nettó keresete csökkenhet"

A kormány olyan mértékben támogatja a középosztályt, ami a jelenlegi gazdasági helyzetben elviselhetetlen és indokolatlan - mondta a Liga Szakszervezetek elnöke. Gaskó István az InfoRádió Aréna című műsorában kiemelte: 1,3 millió munkavállalót érinthet a nettó keresetcsökkenés jövőre, ás vár a kormány kompenzációt ígért, ennek módja még nem ismert.

A minimálbér 92 ezer forintra emelése nem fedezi a munkavállalók többletkiadásait. Az adójóváírás kivezetése talán még beleférne, de az egészségügyi járulék emelésével 500 forintos mínusz keletkezik a nettó keresetekben - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Gaskó István. A Liga Szakszervezetek elnöke hozzátette: nem tudni, hogy a javasolt öt százalékos béremeléssel mi lesz.

A tervek szerint a kormány felkéri a munkaadót, hogy kompenzálja a nettó keresetcsökkentést, de ennek módja még nem ismert - emlékeztetett a szakszervezeti vezető. Kifejtette: az egyik verzió szerint a munkaadó felülvizsgálja a béreket, a másik szerint pedig a munkavállalóknak az adóbevallásban írják jóvá a kieső pénzt. Ez utóbbi nem járható út, mivel 1,3 millió embert érint az intézkedés, de ennyien nem fognak az adóhivatalhoz elmenni pár ezer forintért - vélekedett Gaskó István.

InfoRádió
  • 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Gulyás Gergely: heteken belül megkapják 150 ezer forintos juttatásukat a pedagógusok

Heteken belül elutalják a tanároknak azt a 150 ezer forintos juttatást, amiről az e heti kormányülésen született döntés - közölte a csütörtöki... Teljes cikk

Ennyi személyi kölcsönre elég a magyar átlagfizetés

Egy friss számítás szerint az átlagkereset mellett akár egy 15 millió forintos személyi kölcsön törlesztése is vállalható lehet, de csak... Teljes cikk

Kutatás: ezek a leggazdagabb és a legszegényebb európai országok

A leggazdagabb és a legszegényebb országok közötti különbség Európán belül több mint hússzoros, az EU-n belül pedig több mint tízszeres. Teljes cikk