Kapós gumiabroncsgyár: 27 önkormányzat harcol az Appolóért
A magyar önkormányzatok mellett szlovák települések is versenybe szálltak az indiai gumiipari vállalat, az Apollo Tyres zöldmezős beruházásáért. Bajnai Gordon közölte, a kormány is mindent elkövet azért, hogy az Apollo Tyres első ütemben 200 millió, második ütemben további 100 millió eurós értékben létrejövő beruházását Magyarországon tartsa. A projekt úgy 1500 embernek adna munkát.
A Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium szerint eddig 27 település polgármestere nyilvánította ki egyértelmű szándékát az Apollo Tyres magyarországi beruházásának befogadásával kapcsolatban, és ezt hétfőn közös nyilatkozatban is megerősítették.
1500 munkahely a tét
A nyilatkozat szerint a települések mindent meg kívánnak tenni annak érdekében, hogy a hogy a külföldi működőtőke befektetők számára, és így az Apollo számára is, bebizonyítsuk, érdemes településeink közül választani, érdemes Magyarországon tartani ezt a beruházást is. A nyilatkozatot Ajka, Bábolna, Érd, Hatvan, Heves, Isaszeg, Jászberény, Kalocsa, Kapuvár, Kazincbarcika, Kiskunfélegyháza, Komló, Maklár, Marcali, Mezőkövesd, Mezőtúr, Miskolc, Mosonmagyaróvár, Nagyatád, Nagykanizsa, Polgár, Szeged, Szentes, Szikszó, Szolnok, Zagyvarékas, Záhony települések képviselői írták alá. Kaposvár városháza hétfőn arról tájékoztatta az MTI-t, hogy az is otthont adna az indiai gumiabroncsgyárnak.
Bajnai Gordon nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter hétfőn közleményben úgy fogalmazott, hogy a kormány is mindent elkövet azért, hogy az Apollo Tyres első ütemben 200 millió, második ütemben további 100 millió eurós értékben létrejövő zöldmezős beruházását - amelynek eredményeképp először 900, majd további 600 új munkahely jön létre - Magyarországon tartsa.
A fejlesztési tárca még hétfőn eljuttatja a polgármesterek közös nyilatkozatát az Apollo Tyres igazgatóságának.
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök januári indiai látogatásán közölte: a kormány különféle képzési és egyéb támogatásokkal "mintegy hétmilliárd forinttal" járul hozzá az Apollo Tyres beruházásának megvalósításához.
A gyöngyösi terv bejelentésekor azt közölték, hogy kétlépcsős, összesen 300 millió euró értékű beruházás összesen 1500 munkahelyet teremtene.
MTI/Hírszerző
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?