kapubanner for mobile

KarrierExpo és Nemzetközi felsőoktatási kiállítás a Corvinuson

Két felsőoktatással kapcsolatos rendezvényt szervez a Budapesti Corvinus Egyetem (BCE) november elején. November 6-7-én az egyetem Karrier Irodája Karrier Expot tart, ahová a friss és leendő diplomásokat várják. November 9-10. között pedig a diákok és szülők döntését kívánják megkönnyíteni, azzal, hogy Corvinus Nemzetközi Felsőoktatási Kiállításon bemutatják a hazai és külföldi egyetemeket, főiskolákat.

Országos integrált állásbörzét rendez november 6-7-én a Corvinus egyetem. A Karrier Expo két napjára megközelítőleg tízezer hallgatót várnak a szervezők a Közgáz főépületének aulájába és zsibongójába. A rendezvény a látogatók számára ingyenes.
A két nap alatt csaknem száz munkáltatóval ismerkedhetnek meg a friss és leendő diplomások. A kiállítók között vannak hazai multinacionális és állásközvetítő szervezetek, amelyek számos állásajánlattal és gyakornoki programmal készülnek a hallgatók számára.

Az álláskeresés közben cégprezentációkat hallgathatnak meg az érdeklődők, részt vehetnek önéletrajz- és karrier-tanácsadáson, próbainterjúzhatnak különböző cégeknél. Írhatnak nyelvi szintfelmérőket és részt vehetnek grafológiai gyorselemzésen, IQ-teszten, valamint bekapcsolódhatnak logikai játékokba.

További információ a www.karrierexpo.uni-corvinus.hu portálon található.

Nemzetközi hallgatótoborzó

November 9-10. között a diákok és a szülők eligazodását segítő Corvinus Nemzetközi Felsőoktatási Kiállítást rendez a Budapesti Corvinus Egyetem. Az első alkalommal szervezett kiállításon 15 külföldi és 15 hazai egyetem mutatja be alap- és mesterképzési kínálatát.

A felsőoktatási képzések piaci versenyében nem könnyű az eligazodás sem a középiskolát végzetteknek, sem a főiskolai vagy egyetemi alapképzést befejezett hallgatóknak.
Az ismerkedést, a személyes kérdezés lehetőségét biztosítja az egyetem új kezdeményezése, a már több mint tíz éve szervezett Karrier Expo állásbörzéhez kapcsolódó Corvinus Nemzetközi Felsőoktatási Kiállítás megrendezésével.

Az Oktatási és Kulturális Minisztérium által támogatott nemzetközi hallgatótoborzó vásáron egy időben egy helyen érdeklődhetnek a leendő diákok a felvételi esélyekről és lehetőségekről, a szakokról és a képzési rendszerről harminc hazai és külföldi felsőoktatási intézménynél.

Dánia, Hollandia, Nagy-Britannia, Finnország, Franciaország, Románia, Törökország felsőoktatási intézményei mellett a hazai felsőoktatási intézmények közül: a Budapesti Gazdasági Főiskola, a CEU Business School, a Debreceni Egyetem, a Gábor Dénes Főiskola, a Károly Róbert Főiskola, a Nyíregyházi Főiskola, a Szegedi Tudományegyetem, a Pannon Egyetem, a Szolnoki Főiskola valamint a Zsigmond Király Főiskola is bemutatja képzési kínálatát.

További információ: www.uni-corvinus.hu

edupress.hu
  • 2026.04.23BGE Állásbörze SPÓROLJ IDŐT ÉS ENERGIÁT! Érd el a BGE összes karának hallgatóit egyetlen nap alatt!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Hathavi fegyverpénz kapnak a MÁV-csoport biztonsági dolgozói

Egyedi miniszteri döntéssel a MÁV-csoport fegyveres, biztonsági feladatot ellátó munkavállalói is hathavi többletjuttatást kapnak, a fegyverpénz... Teljes cikk

NAV: megújult az adónaptár az ügyfélportálon

Megújult az adónaptár, az újítás révén az adónaptár már automatikusan megjeleníti, és akár más naptáralkalmazásokba is betölti a fontos... Teljes cikk

Ezeken a helyszíneken ellenőriz a NAV április első felében

A NAV adóellenőrei többek között az alkalmazottak bejelentését is vizsgálják majd. Teljes cikk