Kásler Miklós válthatná Balog Zoltán az EMMI élén
Kásler Miklós orvosprofesszort esélyesnek tartják, hogy miniszteri pozíciót kapjon az új Orbán-kormányban, ő lehetne a vezetője az Emberi Erőforrások Minisztériumának. Kásler nemrég egy előadáson beszélt arról, hogy a halálos betegségek 70-80 százaléka a Tízparancsolat betartásával elkerülhető - írja a Mérce.
Szerinte az Einstein-féle tömeg-energia ekvivalencia képletet (E=mc²) “már megcáfolták”. Azt is elmondta az izotópokra érvényes kvantummechanikai bizonytalanság pedig bizonyítja Isten létezését.
Felhívta rá a figyelmet, hogy az emberi gondolkodás “színvonala” az utóbbi 2000 évben semmit sem fejlődött, “a görögök már mindent leírtak.
Valamint orvosprofesszorként elmondta, hogy akik betartják a tízparancsolatot, azokat elkerülik a betegségek.
Mérce
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Az OpenAI közlése szerint a munkavállalók leggyakrabban a bérszámításhoz kérnek segítséget, illetve azt szeretnék megtudni, hogy egy adott... Teljes cikk
2 százalékkal, 9 milliárd forint közelébe nőtt 2025-ben a munkaerő-kölcsönzés terén meghatározó Pensum Group árbevétele. A Budapesti... Teljes cikk
A Lufthansa légiutas-kísérőinek sztrájkja miatt törölték a légitársaság pénteki budapesti járatait - olvasható a Budapest Liszt Ferenc... Teljes cikk
- Mennyibe kerül egy külföldi munkavállaló? 3 hónapja
- A legmagasabbra jutó magyar üzleti vezető: íme Kapitány István karrierje 3 hónapja
- Új vezérigazgató a Continental Dohányipari Zrt.-nél 3 hónapja
- 180 ezer forinttal nőhet Orbán Viktor fizetése, Kövér László majdnem hatmilliót kereshet márciustól - Így nő a képviselők bére 3 hónapja
- A szakértő szerint felhígult a taxisszakma, vannak, akik jogosítvány nélkül dolgoznak 4 hónapja
- Orbán Viktor: januártól 700 ezer család jövedelme nő biztosan 5 hónapja
- Gyors, egyszerűen elérhető munkaerő: szerb munkavállalók a magyar munkaerőpiacon 5 hónapja
- Ki kell tenni a büdös halat - nem csak a csillámpónit - az asztalra 5 hónapja
- Rejtett nyertesek: több ezer cég járhat jól a Kormány–MKIK megállapodással 5 hónapja
- Elképesztő, mi lett az új luxus: emberrel beszélni egy ügyfélszolgálaton 5 hónapja
- Orbán Viktor megszólalt a nyugdíjemelésről 5 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?