Kényszervallató rendőrök Tamásiban
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatKét tamási rendőrt felfüggesztett szabadságvesztéssel, társukat pénzbüntetéssel sújtotta a Pécsi Ítélőtábla nem jogerős határozatában egy gyanúsított két évvel ezelőtti kényszervallatása miatt.
A bíróság tíz hónap, illetve egy év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt két rendőrt társtettesként, folytatólagosan elkövetett kényszervallatás, jogellenes fogvatartás és könnyű testi sértés miatt. Jogellenes fogvatartásért a harmadik rendőr 150 ezer forint pénzbüntetést kapott, a három gyanúsítottból kettőre közokirat-hamisítást is rábizonyítottak. A Pécsi Ítélőtábla ezzel súlyosította az ügyben első fokon eljárt Tolna Megyei Bíróság korábbi ítéletét, melyben az első és másodrendű vádlott esetén pénzbüntetést szabott ki, társukat pedig felmentette a vádak alól.
A tamási rendőrkapitányság nyomozói 2006. április 4-én kihallgattak egy lopással gyanúsított férfit, aki bár elismerte, hogy tippet adott a bűncselekményhez, annak elkövetését tagadta. A gyanúsítottat több mint egy hónappal később behozták a kapitányságra, és ott bántalmazással és fenyegetéssel beismerő vallomás tételére kényszerítették. Néhány nappal később házkutatást tartottak a gyanúsított élettársának lakásán, ahol bizonyítékokat nem, a gyanúsítottat azonban megtalálták a szekrény mögé bújva.
Ekkor megbilincselték, rendőrautóba ültették és a kapitányságra előállították. Ott újra kihallgatták, ennek során többször megütötték, hogy rávegyék: változtassa meg korábbi vallomását, ismerje be további értéktárgyak eltulajdonítását, valamint mutassa meg azok rejtekhelyét. A rendőrök harmadik társukkal együtt jelentést készítettek a házkutatásról és a kihallgatásokról, a jegyzőkönyvekből azonban hiányoztak a házkutatás körülményei, fontos adatai, tartalmazták viszont azt a valótlanságot, hogy a gyanúsított ellenállt a rendőri intézkedésnek.
Az esetre úgy derült fény, hogy a sértett orvoshoz fordult, látleletet vetetett a sérüléseiről, majd feljelentette bántalmazóit. Az ügy az első és másodfokú bíróság részben ellentétes határozatai, valamint a vádlotti és védői fellebbezések miatt a Legfelsőbb Bíróságon folytatódik.

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?