kapubanner for mobile

Kereskedelmi szakképzést indít a CBA

Saját osztályokat indít a CBA áruházlánc a következő tanévben a belvárosi térségi integrált szakképző központtal (TISZK) együttműködve - adja hírül a Világgazdaság.

A CBA szeptembertől induló kétéves képzése során a tanulók tanulmányi eredményétől függően havi ötvenezer forintig terjedő ösztöndíjban, a gyakorlati munkájukért pedig külön jutalomban részesülnek. A vállalat természetesen ezt követően sem engedi el a kezüket, további két évig garantálja ugyanis, hogy munkahelyet biztosít számukra. A szakmunkástanulók a gyakorlati időt a legkorszerűbb boltokban tölthetik el, a társaság korábban már kiképzett, nagy tapasztalattal rendelkező munkatársainak folyamatos felügyelete mellett.

Annak érdekében, hogy üzleteik részt vehessenek a gyakorlati képzésben, az egységeket egymás után akkreditálják a területileg illetékes kamaráknál. Az oktatás elméleti részében például - a modulrendszerű képzésen belül - a CBA önálló blokkokat kap, hogy a saját igényeinek megfelelő ismereteket nyújtson az általa összeállított tananyag alapján - nyilatkozta a Világgazdaságnak Róna Tivadarné, az áruházlánc képzési vezetője.

A CBA egyébként az elmúlt két évben csaknem kétezer embert iskolázott be iskolarendszeren kívüli OKJ-s képzésre különböző pályázatok és a szakképzési hozzájárulás útján. (A képzések során részt vevők többsége nagy szakmai gyakorlattal bíró, de szakmai végzettség nélküli alkalmazott volt.) A CBA nem véletlenül vállalt részt a kereskedelmi szakmák oktatásában, úgy látja ugyanis, hogy nagyon kevés az utánpótlás szempontjából jövőt jelentő szakmunkástanuló, és akikből lehetne meríteni, azoknak is kevés a gyakorlati ismerete. Ezért is látogatja Róna Tivadarné az általános iskolákat, alternatívát nyújtva a fiataloknak, mondván, nem a diploma a boldogulás egyetlen útja. Elvégre a felsőoktatásból kikerülve sokan csak a munkanélküliek táborát gyarapítják, míg a CBA képzését elvégezve legalább a következő négy évre biztosíthatják a megélhetésüket.

A kereskedelmi lánc tapasztalatai szerint a gyakorlati ismeretekből főként az elvárható élelmiszer- és áruismeret hiányzik a boltokban dolgozók tudásából, de kommunikációs problémák is bőven akadnak: ma már nem természetes, hogy az eladó kiszolgálás után megkérdezi, adhat-e még valamit, vagy netán önmagától ajánl egy-egy terméket; a konfliktusok, problémásabb vevők kezelését pedig szintén nem oktatják a jelenlegi képzési rendszerben.

Világgazdaság
  • 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Létszámbővítés Makón: új dolgozókat keres a Ball gyára

Bővíti munkavállalói létszámát a közelmúltban megvásárolt makói gyáregységében a fenntartható alumíniumcsomagolásokat világszerte gyártó... Teljes cikk

Változik a varázslat: tömeges leépítésre készül a Disney

Az új vezérigazgató érkezése után újabb költségcsökkentési hullám indul a Disney-nél: akár ezer dolgozótól is megválhat a médiavállalat,... Teljes cikk

Újra leáll a Lufthansa: hétfőn és kedden is sztrájkolnak a pilóták

A múlt héten már komoly fennakadásokat okozó sztrájkok után hétfőn és kedden is folytatódik a munkabeszüntetés a Lufthansa-csoportnál: ezúttal a... Teljes cikk