Kereskedelmi szövetség: Fontos lépés a nyitva tartások korlátozásának feloldása
A kereskedelmi szövetség főtitkára fokozatos felfutást tart valószínűnek.
Nagy horderejű lépés a kereskedelemnek az üzletek időkorlátozás nélküli nyitva tartásának lehetősége - mondta az Országon Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) főtitkára az MTI-nek csütörtökön, a miniszterelnök szerdai bejelentésére reagálva. A kereskedelemben a koronavírus-járvány legnagyobb kárvallottja az a mintegy 80 ezer üzlet, amelybe a kijárási korlátozás miatt egyáltalán nem mehettek be a vásárlók, ezek között említette Vámos Görgy a ruházati és cipőboltokat, könyvesboltokat, játékboltokat, sportszerboltokat.
Az elmúlt időszakban ezeknek az üzleteknek nem volt forgalma, és ahol működik webáruházi értékesítés, ott sem pótolta a kiesést az ebből származó bevétel. Kiadások ugyanakkor voltak, mert a rezsiköltségeket, bérleti díjat fizetni kellett, és emellett a kereskedők törekedtek arra, hogy legalább részmunkaidőben megtartsák alkalmazottaikat - mutatott rá az OKSZ főtitkára.
Főként a kisebb üzletek kerültek nagyon nehéz helyzetbe, így annál nagyobb segítség, minél előbb indulhatnak - tette hozzá. Vámos György ugyanakkor jelezte: a részletekről még nincsenek információk, így nem tudni, hogy pontosan milyen területekre vonatkozik majd az időkorlátozás feloldása. A kereskedelmi szövetség főtitkára nem számít a forgalom ugrásszerű növekedésére, inkább fokozatos felfutást tart valószínűnek.
MTI

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?