Késés, elalvás, sértegetés - a rendőrségénél ennyi is elég az elbocsátáshoz
Januártól minden egyenruhást ki lehet rúgni, aki a szolgálattal összefüggésben követ el bűncselekményt, és a bíróság elmarasztaló ítéletet hoz. A Független Rendőr Szakszervezet szerint a kormány egzisztenciális bizonytalanságba sodorta az állományt, ezért az AB-hez fordult - írja a Népszabadság.
A lap úgy tudja, hogy a jogszabályváltozás a több mint negyvenezer rendőr mellett a büntetés-végrehajtás s a nemzetbiztonsági szolgálatok hivatásos állományú tagjait is érinti.
Az efféle dolgok korábban sem számítottak bocsánatos bűnnek, azonban a bíróság többnyire pénzbüntetést szabott ki. Januártól a ennek összege is változott: a minimális összeg háromezerről 75 ezerre, a maximum pedig 10,8 millióról 100,8 millióra nőtt.
A Független Rendőr Szakszervezet (FRSZ) főtitkára rossznak, elhamarkodottnak, megalapozatlannak és teljességgel indokolatlannak nevezte a módosítást és kifogásolja, hogy erről nem egyeztettek sem a rendőrség vezetőivel, sem az érdekképviseletekkel. Az FRSZ kiemeli: a kormány a többi munkavállalóhoz képest jóval nagyobb kötöttségekkel járó szolgálati viszonyhoz kapcsolódó kedvezmények többségének megvonása után most egzisztenciális bizonytalanságba is sodorta az állományt. A szakszervezet ezért az Alkotmány Bírósághoz fordult.
A Népszabadság azt írja, hogy az érdekképviselet aggályai nem teljesen megalapozatlanok, mert a szigorú fegyveres hierarchiában a legkisebb szándékos jogsértés is könnyen katonai vagy a szolgálattal összefüggésben elkövetett bűncselekménynek minősülhet.
A Belügyi és Rendvédelmi Dolgozók Szakszervezetének főtitkára a lapnak arról számolt be, hogy ez a kérdés az Igazságügyi és Rendészeti Érdekegyeztető Tanács múlt heti ülésén is felmerült és az hangzott el, hogy a tárca nem tudott az utolsó pillanatban beterjesztett javaslatról, ezért maradt el az egyeztetés. Keresik a megoldást, és a törvény kisebb korrekcióját kezdeményezik.
Népszabadság
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Százötven embert érinthet az intézkedés. Teljes cikk
Sokan félreértik az Otthon Start hitel egyik kulcsfontosságú feltételét, ami bizonytalanságot okozhat a leendő igénylők körében. Teljes cikk
Az szja-bevallási határidő 2025. május 20-a, de akinek visszajár adó, annak érdemes minél előbb elfogadni a tervezetét vagy kiegészítve beküldeni... Teljes cikk
- A dolgozók hangja süket fülekre talál? – elmaradt a párbeszéd a pártok és a szakszervezet között 1 hete
- Hathavi fegyverpénz kapnak a MÁV-csoport biztonsági dolgozói 1 hete
- Cafeteria-kutatás: a dolgozók harmada már lakhatási támogatást kérne 2 hete
- Aki nem használ AI-t, azt elküldik az amerikai PwC-től 3 hete
- Tanulmány: Az AI térnyerése a juttatások csökkentéséhez vezet? 3 hete
- Időzített bomba a techiparban: sztrájk jöhet a Samsungnál 3 hete
- Lakhatási támogatás 2026-ban - amit munkavállalóként és munkáltatóként tudni kell 3 hete
- AI miatti leépítések: ezek a cégek csökkentik a létszámot – akad egy kivétel is 3 hete
- Felfüggesztik a sztrájkot a pécsi buszvállalatnál 4 hete
- Megjelent a rendelet a pedagógusok egyszeri kiegészítő juttatásáról, ekkor kapják meg a tanárok 1 hónapja
- Durvább, mint hittük: ennyit keres valójában egy magyar rendőr 2026-ban 1 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?