Készülési tippek állásinterjúk előtt
A megjelenés, a viselkedés, a kommunikáció legalább olyan fontos állásinterjún, mint az elmondott tartalom. A Budapesti Műszaki Főiskola jövő heti állásbörzéjének "Felkészítő Napok" rendezvényén Dr. Sallai János pszichológus avatta be a pályakezdőket a sikeres állásinterjú rejtelmeibe.
A pontosság mindent eldönthet
Kezdéskor már megpecsételődhet a sorsunk, ezért soha ne érkezzünk késve vagy épp csak beesve a megbeszélt időpontra. A munkáltatók a pontatlanságból megbízhatatlanságra, kiszámíthatatlanságra következtetnek, ezért a ideális már 5- 10 perccel az interjú előtt érkezni.
Hatásosan kell belépni
A megfelelő és hatásos belépés szintén elkerülhetetlen. Célszerű a végleteket kerülni: A harciasan feltépett ajtó legalább annyit árt az ügynek, mint a félénk, bizonytalan osonás a fal mellett lapulva.
A kézfogás meghatározó lehet
Bemutatkozáskor mindig ügyeljünk a kézfogásra! A lagymatag, erőtlen "döglött hal" kézfogás tartás nélküli, míg az erős, túl határozott kézszorítás agresszív személyiséget sejtet. Az interjúztatók azonban egyiket sem kedvelik.
Leülni tudni kell
A leülésre is figyelni kell. A szék szélén feszengő ember félénkséget, határozatlanságot, bizonytalanságot sugall, a másik félben pedig kétségeket támaszt: hogy fogja megállni ez az ember a helyét stresszes helyzetekben? Ám a túlzott magabiztosságot sugalló terpeszkedés a széken már a nagyképűség látszatát kelti.
Szokni kell az alkalmi viseletet is
A külsőségek szintén meghatározók. Az állásinterjún a szolid, alkalomhoz illő, visszafogott öltözet leginkább célravezető. Aki ritkán és nem szívesen visel öltönyt, jó, ha az interjú előtt 1-2 nappal tréningezi magát a helyzethez - így határozottabb lesz, nem fog félszegen viselkedni a szokatlan holmikban.
Az ápolatlanság aláaknázza a sikert
Férfiaknál kerülendő a gondozatlan szakáll, míg a nőknél a szembe lógó frizura, a parfüm illatfelhő, a feleslegesen túlzásba vitt smink okozhat problémákat. A piszkos cipők is akadályt gördíthetnek a siker elé. A szakemberek ebből azt a következtetést vonhatják le: a pályázó nem ügyel a részletekre. Az állásinterjúra készülők másik gyakori hibája - főként nőknél - az esemény "túlöltözése." Ezzel azt a látszatot keltik, mintha a szereplés sikere élet-halál kérdése lenne, ám ez kiszolgáltatott helyzetbe hozza őket.
A flörtölés sem célravezető Az ellentétes nemű interjúztatóval folytatott flörtölési próbálkozások is kimondottan kerülendőek: ezeket az interjúztatók hatásvadász manipulációnak veszik, a pályázók pedig azonnal kihúzzák magukat az esélyes jelentkezők listájáról.
Óvatosan az itallal
Nem kizárt, hogy a leendő munkaadó szándékosan próbára tesz. Amennyiben alkohollal kínál, ne fogadjuk el. Az ital az állásinterjún különben is kínos téma: aki izgalmában hajlamos feldönteni egy csésze kávét, teát az inkább ne éljen ezzel a lehetőséggel.
A szűkszavúság és a fecsegés kerülendő
A beszélgetés stílusa, tartalma végképp nem közömbös: tömör, frappáns, lényegre törő válaszokat adjunk, ne legyünk szűkszavúak, de ne is fecsegjünk sokat. Az interjúztatók többsége az arany középutat kedveli: ne legyünk túláradóan barátkozók, de passzívak sem. A száj elé tett kéz gesztusa kerülendő: ebből őszintétlenségre lehet következtetni. A munkaadó, az interjúztató - vélt vagy valós humoros megjegyzéseit érdemes díjazni: ez növeli az interjúztató önbizalmát - így a pályázó esélyeit is.
Nem árt gyakorolni és videóra venni a próbainterjúkat
A kevésbé rutinosak akár otthon, barátokkal, családtagokkal is elgyakorolhatják az interjú mozzanatait érkezéstől távozásig. A biztosra menőknek érdemes videóra rögzíteni, majd visszanézni a beszélgetést. A szarvashibák így hatékonyan kiküszöbölhetőek: ráadásul jobb szembenézni a hiányosságokkal, mint lényegtelennek tűnő részletkérdések miatt elesni egy ígéretes lehetőségtől...
Takács Gabriella

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?