kapubanner for mobile

Két debreceni iskolát zárhatnak be

A debreceni műhelytelepi iskola bezárásról született döntés a helyi testületben tavasszal, ráadásul egy másik, az újkerti iskola is veszélybe került, májusban dönt a városi közgyűlés a végleges megszüntetés idejéről. Az önkormányzat gondoskodni kíván a dolgozók foglalkoztatásáról, várhatóan nyolc százalékos létszámcsökkenésre lehet számítani - értesült a Magyar Hírlap.

Észak-Alföld régió sokak által irigyelt központja, Debrecen sem kivétel az országos népességfogyás alól. A cívisvárosban öt év alatt 2492-vel csökkent a gyermekszám, ez két-három nagy létszámú iskola tanulói létszáma - tudta meg a Magyar Hírlap Halász D. János alpolgármestertől.

A város a beiskolázásban egyedülálló rendszert működtet: az iskolaválasztásról már januárban nyilatkoztatják a leendő elsősök szüleit. Már kora tavasszal egyértelmű válik, hogy egy-egy intézményben lesz-e elegendő tanuló. A márciusi közgyűlésen már ennek ismeretében döntöttek: két iskolában nem indulhat első osztály.

A műhelytelepen áprilisban szülői fórumot tartottak, ahol az érintetteket tájékoztatták arról, hogy az iskolák a meglévő osztályok "kifutása" után megszűnnek.

Halász D. János szerint az éles kritikák ellenére a szülők és pedagógusok többsége elfogadta, hogy költözni kell. (Az alsó tagozatosok szüleinek 90-95 százaléka egyetért azzal, hogy szeptembertől négy osztályt tanítóstul áthelyeznének a közeli Bocskai István iskolába.)

A bezárásra ítélt intézményekkel kapcsolatban az alpolgármester elmondta, hogy az újkerti iskolában, amelynek tantermeiben egykoron kétezer gyerek tanult, ma 13 terem üres, a tanulólétszám pedig félezerrel kevesebb. A másik iskola bezárásának okai között a fejkvóta-rendszer helyett meghatározott átlaglétszámhoz kötött osztályindítás szerepel, de a bezárásban közrejátszott az is, hogy a műhelytelepi iskola tanulólétszáma az elmúlt öt év alatt hetvennel csökkent - áll a Magyar Hírlapban.

Halász D. János hangsúlyozta: az önkormányzat gondoskodni kíván a tantestület, illetve a technikai dolgozók foglalkoztatásáról, "várhatóan nyolc százalékos létszámcsökkenésre lehet számítani".

Magyar Hírlap
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek