Két hét szabira megy Orbán
Orbán Viktor elmondta, hogy két hét szabadságot tervez, mert "lemerültek az akkumulátorai", s ezt az időt a családjával szeretné tölteni. Az olimpiára nem megy a kormányfő; mint mondta, Áder János államfővel abban maradtak, hogy az elnök utazik Londonba.
Logikusnak és elkerülhetetlennek nevezte Orbán Viktor miniszterelnök a tranzakciós illeték nemzeti bankra való kiterjesztését a Hír TV Rájátszás című műsorában. A jegybank megadóztatásának esetleges nemzetközi vétóját érintő kérdésre kijelentette: a magyar parlament döntéseit senki sem tudja megvétózni. A kormányfő arra számít, hogy az IMF-tárgyalások a nyár végén kezdődnek meg. "A kormány az IMF feltételeinek azt a részét tudja elfogadni, amelyről "hisszük mi, magyarok, hogy ha azt megtesszük, akkor az jobbá teszi Magyarországot" -– jegyezte meg a tárgyalásokról.
A tranzakciós illetéknek a Magyar Nemzeti Bankra (MNB) való kiterjesztése a kabinet szerint logikus, szükséges és elkerülhetetlen - jelentette ki. Arra a kérdésre, van-e vészforgatókönyv arra az esetre, ha mégsem terjeszthetik ki az illetéket a jegybankra, azt válaszolta: Magyarországot a magyarok kormányozzák, "ha egyszer a magyar Országgyűlés úgy döntött, hogy tranzakciós illeték lesz, meghatározta annak a körét, akkor az úgy lesz".
"A magyar parlament döntéseit senki sem tudja megvétózni" - felelte arra a kérdésre, mi történik akkor, ha az Európai Központi Bank vagy az IMF megvétózza az MNB megadóztatását, és így nem folyik be a várt pénz, a munkahelyvédelmi terv fedezete. A kormányfő kizártnak nevezte, hogy a pénzintézetek teljesen áthárítsák az illetéket az emberekre.
Végül Orbán Viktor elmondta azt is, hogy két hét szabadságot tervez, mert "lemerültek az akkumulátorai", s ezt az időt a családjával szeretné tölteni. Az olimpiára nem megy a kormányfő; mint mondta, Áder János államfővel abban maradtak, hogy az elnök utazik Londonba.

- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.20Vida Ági a Kapcsolódás Napján Milyen mintákat hozunk gyerekkorunkból, és hogyan jelennek meg a felnőtt kapcsolatainkban? Vida Ági „Hogyan hatnak a gyermekkori kötődési mintáink a felnőttkori kapcsolatainkra?” című előadásával vár a Kapcsolódás Napja 2026. november 20-án, Budapesten, a SUGÁR Moziban.
Részletek
Jegyek

Conflict Night: rémálom HR-helyzetek a színpadon